Több millió ügyfél adatait lopák el a Deutsche Telekomtól

Vágólapra másolva!
Mintegy 17 millió ügyfél adatait lopták el a Deutsche Telekom német távközlési cégtől 2006-ban - írja a Der Spiegel német hetilap. A megszerzett információk között vezető politikusok és gazdasági szereplők személyes adatai és voltak. Az adatlopás tényét a vállalat is megerősítette.
Vágólapra másolva!

Újabb, hatásait tekintve egyelőre felmérhetetlen botrány rázta meg a Deutsche Telekomot: a német távközlési cég mobilszolgáltató leányvállalatától, a T-Mobile-tól ismeretlen tettesek 17 millió előfizetőre vonatkozó adatokat loptak el. A Der Spiegel című német hetilap szombati információi szerint az érintett előfizetők között a politikai, a gazdasági, a társadalmi és a kulturális élet prominens képviselői lehetnek.

A hamburgi hetilap nem említett neveket, de utalt arra, hogy az ismeretlen bűnözők által eltulajdonított adatok között jelenlegi és volt miniszterek, korábbi államfők, valamint más ismert politikusok, egyházi és gazdasági vezetők, továbbá milliárdosok, médiaszemélyiségek címei, személyes adatai, valamint mobiltelefonjaiknak a számai is szerepelnek.

A Der Spiegel értesülése nyomán a Deutsche Telekom szóvivője megerősítette a bűncselekmény tényét, továbbá azt az információt is, hogy a rendkívülinek számító lopás még 2006-ban történt. A konszern az eset után azonnal értesítette a kormányt, a bonni államügyészséget, s a szövetségi bűnügyi hivatalt, és a hivatalos vizsgálat azonnal megkezdődött - mondták.

A szóvivő azzal igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, hogy bár a hatóságok adatai szerint a tolvajok az elmúlt időszakban a feketepiacon megpróbálták értékesíteni az adatokat, mindez a Deutsche Telekom információi szerint nem járt sikerrel. Sőt, a szóvivő azt állította, hogy az adatok jelentős részét a konszern a hatóságok közreműködésével már vissza is szerezte, s azóta az adatvédelmi rendszabályokat rendkívüli módon megszigorították.

A T-Mobile jelenleg mintegy 38 millió előfizetővel rendelkezik Németországban. Becslések szerint 2006-ban az előfizetők csaknem felének a személyes adatai kerültek illegális kezekbe, ami minden bizonnyal növeli a Deutsche Telekommal szembeni - az elmúlt időszak több lehallgatási botránya miatt kialakult - bizalmi válságot.

A konkrét ügy tetteseivel, illetve a bűntett elkövetésének körülményeivel kapcsolatban egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy folyik a nyomozás. Néhány gyanúsítottat állítólag már korábban őrizetbe vettek. A cég szóvivője szerint azért csak több mint két évvel a történtek után tájékoztatták a közvéleményt, hogy az államügyészség munkáját és a nyomozást segítsék.

(Az [origo]-t kiadó Origo Zrt. tulajdonosa a Magyar Telekom.)