Fegyverexporttal vádolja Izrael Phenjant

Vágólapra másolva!
Izrael megvádolta Észak-Koreát, hogy tömegpusztító fegyvereket adott el hat közel-keleti országnak, amelyek ezáltal megszegték fegyverzetkorlátozási vállalásaikat.
Vágólapra másolva!

A vád Izrael képviselőjének szájából hangzott el szombaton a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) bécsi közgyűlésén, amely egyhangúlag elfogadott határozatban szólította fel Phenjant: állítsa le atomprogramja újraindításának előkészületeit.

Maga Izrael két olyan kezdeményezés célpontja, amelyben arab országok szeretnék elérni, hogy a NAÜ szólítsa fel a zsidó államot: vessen véget közel-keleti atomfegyver-monopóliumának, csatlakozzon az atomsorompó-szerződéshez, és tegye lehetővé, hogy a NAÜ teljes körű ellenőrzést végezhessen az országban.

Amerika tájékoztatta Kínát

Christopher Hill amerikai külügyminiszter-helyettes, az észak-koreai nukleáris leszerelés ügyében tárgyaló amerikai küldöttség vezetője szombaton Pekingben találkozott kínai kollégájával, és tájékoztatta őt a héten tett phenjani látogatásáról - közölte a pekingi amerikai nagykövetség szóvivője.

Hillnek háromnapos útján nem sikerült lebeszélnie Észak-Koreát arról, hogy folytassa a jongbjoni atomerőmű újraindításának előkészületeit - mondták meg nem nevezett tisztségviselők. Az amerikai diplomata újságíróknak nem nyilatkozott Vu Ta-vej kínai küldöttségvezetővel folytatott egyórás tárgyalásáról. Az orosz delegáció vezetőjével is találkozott a kínai fővárosban, majd visszautazott Washingtonba.