Irán mindenképpen folytatja az urándúsítást

Vágólapra másolva!
Irán akkor sem hagyna fel az urándúsítással, ha külföldi országok szavatolnák atomerőműveinek ellátását nukleáris fűtőanyaggal. Ugyanakkor bírálta az amerikai-indiai nukleáris együttműködésről szóló megállapodást, amely hosszú tilalom után lehetővé tenné, hogy Amerika nukleáris fűtőanyagot és technológiákat szállítson Indiának.
Vágólapra másolva!

Irán akkor sem hagyna fel az urándúsítással, ha külföldi országok szavatolnák atomerőműveinek ellátását nukleáris fűtőanyaggal - közölte vasárnap az ország külügyminisztere.

"Irán urándúsítási politikája változatlan: a programot addig folytatjuk, amíg Irán önellátóvá válik az atomerőművek működéséhez szükséges fűtőanyag előállítása terén" - szögezte le Manusehr Mottaki külügyminiszter, aki ezzel cáfolta Irán ENSZ-nagykövetének korábbi állítását. Ali Asgar Szoltaníje csütörtökön arról beszélt, hogy hazája megfontolná urándúsítási programjának leállítását, ha biztosítékot kapna arra, hogy külföldről ellátják nukleáris fűtőanyaggal. "Amint elérjük az önellátóság szintjét, készen állunk más országok ellátására is" - jelentette ki a külügyminiszter.

A nemzetközi közösség számos büntetőintézkedéssel sújtotta Teheránt, amiért nem hajlandó felhagyni az urándúsítással. Ez a művelet teszi lehetővé atomerőművek fűtőelemeinek előállítását, ugyanakkor nukleáris robbanótöltetek előállítására is alkalmas.

Irán vasárnap bírálta az amerikai-indiai nukleáris együttműködésről szóló megállapodást, amely több évtizedes tilalom után tenné lehetővé, hogy amerikai vállalatok nukleáris fűtőanyagot és technológiákat szállítsanak Indiának, holott India ez idáig nem írta alá az atomsorompó-szerződést. Mohamed Szaedi, az iráni atomenergetikai szervezet helyettes vezetője azt mondta, hogy a megállapodás sérti a szerződést, amelynek - Indiával ellentétben - Irán is részese.