Merényletben meghalt egy iraki képviselő

Vágólapra másolva!
Gépkocsiba rejtett pokolgép végzett egy iraki parlamenti képviselővel. Másfél éve ez az első ilyen eset, és ez arra utalhat, hogy újabb gyilkossági hullám fenyegeti Irakot a januári tartományi választások közeledtével.
Vágólapra másolva!

Pokolgépes merénylet áldozata lett csütörtökön egy iraki parlamenti képviselő. Az áldozat, Száleh al-Ugaili az Amerika-ellenes szólamairól ismert Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok mintegy 30 tagú parlamenti tömbjének képviselője volt. Gépkocsija mellett robbant fel a pokolgép a Bagdad északkeleti részén fekvő Szadrvárosban. Ugaili kórházba szállítása után belehalt súlyos sebesülésébe.

Iraki parlamenti képviselő ellen utoljára 2007 áprilisában követtek el halálos kimenetelű támadást. Egyelőre nem tudni, hogy kik álltak a csütörtöki merénylet mögött. A 2006 júniusa és 2007 áprilisa között a kormánykoalícióhoz tartozó, azóta ellenzéki Szadr-tömb egy másik képviselője azonban összefüggésbe hozta a támadást a közelgő tartományi választásokkal, valamint azzal az előkészületben lévő amerikai-iraki biztonsági megállapodással, amely az arab országba vezényelt amerikai katonák státusát rendezné ENSZ-felhatalmazásuk ez év végi lejárta után.

Irakban az elmúlt 24 órában nyolc ember vesztette életét erőszakcselekmények következtében, főként pokolgépes merényletekben. Az áldozatok között volt az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat ellen küzdő milíciák két helyi vezetője is.

Michael Oates tábornok, az Irakban állomásozó amerikai erők egyik parancsnoka csütörtökön azt mondta, hogy bár az arab országban az év eleje óta javult a biztonsági helyzet, a tartományi választások közeledtével ismét elharapózhat az erőszak. Jóllehet Washington a választásokat kulcsfontosságúnak tekinti Irak stabilitása szempontjából, a voksolás alkalmat adhat a politikai pártok heves hatalmi harcára, főleg a síiták között.