Grúzia egy vitatott körzet kiürítését követeli

Vágólapra másolva!
Grúzia azzal vádolta csütörtökön Oroszországot, hogy nem tartja be a megállapodásokat, ha nem hajlandó kivonulni egy vitatott körzetből, Ahalgoriból. Eközben az ENSZ Biztonsági Tanácsa meghosszabbította az ENSZ grúziai missziójának megbizatását.
Vágólapra másolva!

Grúzia csütörtökön azt követelte Oroszországtól, hogy vonja ki katonáit a vitatott Ahalgori körzetből, és azzal vádolta Moszkvát, hogy nem tartja be a megállapodásokat, még ha vissza is vonult a szakadár területek határán túl kialakított ütközőövezetekből.

"A grúz kormány álláspontja szilárd és világos: az oroszok nem teljesítik vállalásaikat, ha nem vonulnak ki Ahalgoriból legkésőbb október 10-én" - mondta Alekszandr Lomaja, a grúz nemzetbiztonsági tanács titkára. Előzőleg, szerdán a grúz belügyminisztérium megerősítette, hogy az orosz erők távoztak az ütközőövezetekből.

Az Európai Unió soros elnökségét adó Franciaország külügyminisztere, Bernard Kouchner viszont azt közölte, hogy Ahalgori ügyéről máskor, a hamarosan esedékes genfi tárgyalásokon lesz szó. "Apránként haladunk előre" - mondta. Az unió közreműködésével tető alá hozott béketerv értelmében az orosz katonáknak vissza kell térniük az augusztusi háború előtt elfoglalt állásaikba. Ahalgori viszont - amely Dél-Oszétia közigazgatási határán belül fekszik - akkor még grúz ellenőrzés alatt állt. A béketerv előírásainak teljesítését hétfőn tekintik át az unió külügyminiszterei Luxemburgban.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa eközben csütörtökön meghosszabbította február 15-ig az ENSZ grúziai missziójának (UNOMIG) megbízatását. Diplomáciai források szerint a rövid szövegben nem szerepel sem Grúzia, sem az Abháziában állomásozó UNOMIG neve, miután ezt a két grúziai szakadár terület, Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét elismerő Oroszország ellenezte.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a hét eleji jelentésében kérte a Biztonsági Tanácstól meg az UNOMIG mandátumának négy hónapos, "technikai jellegű" meghosszabbítását arra várva, hogy az augusztusi déloszét konfliktus után a felek között kialakulnak az együttműködés feltételei.

Ban Ki Mun részt vesz az október 15-én Genfben az Európai Unió és az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet részvételével tartandó nemzetközi konferencián, amelyen a grúziai helyzetet és az ENSZ jövőbeli szerepét vitatják meg a kaukázusi országban.