Hangosan végigolvasták a Bibliát Rómában

Vágólapra másolva!
Rabbik és imámok, katonák és színészek is felolvastak a Bibliából élő adásban. A római Biblia-olvasó maraton egy hét után ért véget, a teljes Szentírást felolvasták. A Teremtés könyvének olvasásával a pápa kezdte, és a Jelenések könyvének végével a Vatikán miniszterelnöke fejezte be a felolvasást.
Vágólapra másolva!

Tarcisio Bertone bíboros, a Vatikán államtitkára - miniszterelnöke - felolvasta a Jelenések könyvének 22. fejezetét, befejeződött a hét napon és hat éjszakán át tartó Biblia-olvasó maraton. A RAI olasz köztévé történetének leghosszabb élő adását XVI. Benedek pápa nyitotta meg október 5-én. Héber nyelven olvasott fel néhány szakaszt a Genezisből, majd átadta a szót egy orosz ortodox püspöknek, akit az olasz protestáns egyház egy vezetője követett.

A Biblia éjjel-nappal című 139 órás adásban a világ félszáz országából keresztény és nem keresztény egyházak képviselői, köztük rabbik és imámok, továbbá a legkülönbözőbb társadalmi rétegek reprezentánsai, politikusok, színészek, írók, újságírók, sportolók és fogyatékkal élők, valamint katonák váltották egymást a Szentírás szövegének tolmácsolásában. A sort Tarcisio Bertone bíboros államtitkár, a Vatikán második embere zárta szombaton 13.10-kor, aki kijelentette, hogy "ezen a csodálatos héten a Biblia visszatért a szemünk elé, a szívünkbe". A bíboros reméli, hogy az esemény nyomán a keresztények többet forgatják majd a Szentírást.

A Jeruzsálemi Szent Kereszt bazilikából közvetített adásban a katolikus Biblia 73 könyvét kilencvenperces egységekben olvasták fel, amelyeket rövid egyházzenei betétek választottak el egymástól. Az első nap legnevesebb felolvasói között volt Roberto Benigni Oscar-díjas színész-rendező, a zenei program első szereplője pedig Andrea Bocelli világhírű tenorénekes volt, aki egy Bach-művet is elénekelt.

Az utolsó nap nevesebb felolvasói közé tartozott Gianni Alemanno római főpolgármester, valamint Renzo Arbore és Massimo Ranieri énekesek, utóbbi a Magnificatot is előadta. A maratoni Biblia-olvasásban összesen kétezren vettek részt, köztük három volt köztársasági elnök és Giulio Andreotti volt hétszeres miniszterelnök.

A felolvasásnak csak az elejét sugározta élőben a köztévé 1-es csatornája, utána egy szakosított műholdas, illetve egy internetes RAI-csatorna vette át a közvetítést. A kezdést közel 3 és félmillióan nézték a tévében, de a későbbiekben is átlagosan egymillióan követték a megszakítás nélkül zajló eseményt a RAI adatai szerint.

A szokatlan vállalkozásnak legalább egy kritikusa is akadt, a mélyen vallásos Franco Zeffirelli rendező személyében, aki a jószándékot elismerve kifogásolta, hogy "unalmassá tesznek még egy olyan érinthetetlen könyvet is, mint a Biblia".