A hajó felrobbantásával fenyegetőznek azok a szomáliai kalózok, akik szeptember végén ejtették fogságba a fegyvereket szállító ukrán teherhajót. Nyolc millió dollárt követelnek, máskülönben még kedden - magukkal együtt - levegőbe röpítik a hajót. Közben a helyszínre tart egy orosz torpedóromboló.

Keddig adtak határidőt a váltságdíj kifizetésére a Faina ukrán teherszállító hajót fogva tartó szomáliai kalózok, akik azzal fenyegetőztek: ha a nap folyamán nem kapják meg a követelt nyolcmillió dollárt, felrobbantják a hajót 20 fős legénységével és saját magukkal együtt - jelentette keddi számában a Moszkovszkij Komszomolec című moszkvai lap.

A lap szerint a helyszínre tart a Nyeusztrasimij (Rettenthetetlen) nevű orosz torpedóromboló, hogy segítsen a kalózok elleni küzdelemben. A rombolónak az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata szerint joga van a szomáliai felségvizeken is fellépni a kalózhajókkal szemben, s fő feladata az orosz hajók védelme.

Az ukrán Fainát szeptember 25-én kerítették hatalmukba a szomáliai kalózok, s eleinte kétmillió dollár váltságdíjat követeltek érte. Amikor azonban felfedezték, hogy a hajó tankokat, egyéb fegyvereket és lőszereket szállít, a válságdíjat húszmillió dollárra emelték. Az alkudozás során ez az összeg többször változott, jelenleg nyolcmillió dollárt kérnek a hajóért.

A hajó tulajdonosa, a Tomex cég még mindig abban reménykedik, hogy lehet alkudni az összegből, ha megérkezik a helyszínre a Nyeusztrasimij. A Faina közelében jelenleg már hat amerikai hadihajó tartózkodik.

Az amerikai haditengerészet szerint a hivatalosan a kenyai Mombasa kikötőbe címzett 33 T-72-es harckocsit, nagy mennyiségű lőszert és más fegyvert valójában Szudánba szánták, de ezt az állítást az ukrán külügyminisztérium és a kenyai védelmi minisztérium is cáfolta. A nyugat-szudáni Dárfúr tartományra fegyverszállítási embargó van érvényben az ott dúló polgárháború miatt, de a kartúmi kormány, illetve a dél-szudáni autonóm kormány legálisan köthet fegyverüzleteket.

Egy másik hajót kiszabadítottak

Közben a szomáliai biztonsági erők kiszabadítottak a kalózok fogságából egy panamai hajót kedden, két nappal azután, hogy tűzharcban megölték az egyik tengeri rablót. "Sikerült megmentenünk a panamai zászló alatt futó hajót és a legénységét" - közölte Ali Abdi Avare, az észak-szomáliai Puntland régió államminisztere. Avare elmondása szerint a kalózok megadták magukat, és ez a hajó már a hatóságok kezében van.