Rendőrök kémkedtek egy politikus után Franciaországban

Vágólapra másolva!
Egy magáncég megbízásából feltehetően rendőrök figyeltek meg egy francia politikust hónapokon át - derült ki az ország belügyminisztériumának közleményéből. Az ügyben detektíveket, rendőröket és egy cégvezetőt is letartóztattak.
Vágólapra másolva!

Elfogadhatatlannak nevezte szerdán a francia belügyminisztérium azon rendőrök viselkedését, akik egy magáncég megbízásából feltételezhetően részt vettek több hónapon át Olivier Besancenot-nak, a francia Forradalmi Kommunista Liga (LCR) szóvivőjének és családjának megfigyelésében.

Az ügyben tíz személyt vett őrizetbe kedden a rendőrség; két magándetektívet és hét rendőrt, valamint Antoine Di Zazzót, a Taser elektromos sokkolót forgalmazó cég franciaországi vezetőjét. Ez utóbbi még korábban rágalmazásért feljelentette Olivier Besancenot-t, amiért az azt állította, hogy a fegyver eddig 150 ember haláláért felelős az Egyesült Államokban.

Négy rendőrt időközben szabadlábra helyeztek, de a további hat személynek, köztük a párizsi bűnügyi rendőrség egyik tisztviselőjének a kihallgatása szerdán is folytatódott.

Besancenot még májusban tett feljelentést magánélet megsértésének vádjával ismeretlen tettes ellen, miután a L,Express című politikai magazin azt állította: a trockista politikust 2007 októberétől 2008 januárjáig magándetektívek figyelték meg. A lap hozzájutott ahhoz a jelentéshez, amelyből kiderül, hogy a 34 éves férfi minden lépését követték; hely és időpont megjelölésselrendszeresen fotókat készítettek róla és családjának tagjairól.

A feljegyzésben szerepelt többek között a család lakhelyének pontos leírása, bankkártyáinak száma, a politikus gépkocsijáról pedig olyan adatok, amelyekhez a lap szerint csak rendőrségi dokumentumokból lehetett hozzájutni.