Házigazda lenne a válságtanácskozáson Bush és az ENSZ-főtitkár is

Vágólapra másolva!
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és George Bush amerikai elnök is témogatja, hogy tartsanak csúcsszintű tanácskozást a pénzügyi válságról. Ráadásul mindkét politikus a házigazdája is lenne az eseménynek.
Vágólapra másolva!

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár támogatja, hogy tartsanak csúcsszintű tanácskozást a pénzügyi válságról, és helyszínként felajánlotta ehhez a világszervezet New York-i központját. A főtitkár értesítette erről Nicolas Sarkozy francia és uniós elnököt, aki a frankofon országok XII. csúcstalálkozóján vesz részt Québecben. Onnan vasárnap az Egyesült Államokba utazik, ahol José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével közösen igyekeznek majd meggyőzni George Bush amerikai elnököt a legfontosabb ipari országok csúcsértekezletének szükségességéről.

"Mindketten úgy gondoljuk, hogy nincs veszteni való idő, ezért teljes mértékben támogatom az Ön elképzelését, hogy üljön össze egy ilyen értekezlet legkésőbb december elején" - írta levelében Ban Ki Mun, és a megrendezéshez felajánlotta az ENSZ titkárságának szolgálatait.

George Bush amerikai elnök szombaton bejelentette, szívesen lenne házigazdája annak a tervezett csúcstalálkozónak, amelyen a világ legfejlettebb ipari államainak és néhány más országnak a vezetői megvitatnák, milyen stratégiával lehetne leküzdeni a világméretű pénzügyi válságot.

Egyelőre nem lehet tudni, mikor és pontosan hol rendezik a csúcstalálkozót, amelynek összehívására Sarkozy tett javaslatot a múlt hónapban. Bush csak annyit mondott Sarkozyvel és Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével Camp Davidben, a Maryland állambeli elnöki rezidencián tartott megbeszélése előtt, hogy a válságtanácskozásra valamikor "a közeljövőben" kerülhet sor. A francia elnök azt mondta, a találkozót november végén tarthatják New Yorkban.