Majdnem zászlókba fojtották McCaint

Vágólapra másolva!
A republikánus elnökjelölt kis híján a sebeit is megmutatta, hogy bizonyítsa hazafiságát az egyik ohiói kampányrendezvényen. John McCain ugyanakkor nem frissítette fel mondanivalóját, pedig több republikánus szerint is csak akkor képes feltámadni, ha konkrétumokkal áll elő az ország bajainak megoldására. Az [origo] tudósítója az amerikai elnökválasztási kampány egyik legvéresebb csatamezején nézett meg egy McCain-gyűlést.
Vágólapra másolva!

"Van fegyverem, és meg is akarom tartani" - mondta hangosan Kristie Howard, a mögötte állók pedig helyeselve bólogattak. Az Ohio állambeli Zanesville középiskolája előtt sorakozott nagyjából tucatnyi ember, hogy elsők között juthassanak be a a republikánus elnökjelölt, John McCain vasárnap délutánra meghirdetett kampánygyűlésére.

"Nem vagyok kampányaktivista, csak egy állampolgár és az édesanyja a légierő egyik tagjának" - mutatkozott be az [origo] tudósítójának a fegyverét emlegető nő. Irakot is megjárt fia szintén McCaint támogatja, és megkérte őt, hogy jöjjön el a gyűlésre, aztán mesélje el neki, milyen volt.

Howard azt mondta, csak egy pisztolya van, amelyet csak személyes védelmére használ, ezért ragaszkodik hozzá. Ez az egyik oka, hogy a fegyvertartást hagyományosan támogató republikánusok jelöltjével szimpatizál. "Nem bízom Obamában. Nem tudok konkrét indokot mondani, egyszerűen csak így van" - magyarázta a kempingszékben ülő napszemüveges nő, megjegyezve hogy a hite McCainhez húzza, most viszont aggódik, mert nagyon sok Obama-táblát lát a házak előtt azon a környéken, ahol lakik.

Ohio, a csatatér

Van oka az aggodalomra, Ohióban ugyanis szoros verseny alakult ki a két elnökjelölt között. Az utóbbi két választáson ebben az államban a republikánus George Bush nyert (kis különbséggel), az utóbbi hetekben készített - a RealClearPolitics által összegyűjtött - felmérések szerint azonban most a demokrata jelölt áll jobban.

A legtöbb állam hagyományosan egyik oldalt támogatja: New York például a demokraták, Texas pedig a republikánusok felségterülete. Ohio viszont az úgynevezett csatatér-államok közé tartozik, amelyek nem ragadtak le egyik pártnál sem, és ezekért rendszerint minden kampányban komoly harc folyik. Így van ez a most is, és különösen igaz ez Ohióra, ahol mindkét jelölt visszatérő vendégnek számít.

Forrás: Pethő András [origo]
Az állandó kellék

Barack Obama tavasszal még az előválasztási kampány során megfordult Zanesville-ben is, és helyi demokraták szerint akkor azt ígérte, visszajön még az elnökválasztás előtt. Ezt egyelőre nem tette meg, és kérdéses, belefér-e még a programjába, hogy ellátogasson a nagyjából 25 ezer lakosú csendes kisvárosba.

A zanesville-i demokraták talán megbocsátanak neki, ugyanis ők is elismerik, hogy ebben a megyében nincs sok esélye Obamának. "Muskingum megye republikánus kötődésű. A város már sokkal kevésbé elkötelezett, több itt a független" - magyarázta a felállást az [origo] tudósítójának a városi tanács egyik demokrata tagja, Jeff Tilton, aki néhány párttársával együtt tartott egy McCain-ellenes demonstrációt az iskolánál, de be is fejezték még órákkal a republikánus jelölt érkezése előtt.

"Büszke vagyok rá, hogy amerikai vagyok"

Az épület bejárata feletti ablakban egy vélhetően gyerekek által készített plakát lógott azzal a szöveggel, hogy "üdvözöljük McCain szenátort". A kampányrendezvényt a tornateremben tartották, ahova már órákkal a hivatalos, fél hatos kezdés előtt elkezdték beengedni az embereket. Légkondicionálás nem volt, így sokan a szervezők által kiosztott, Country First (Az ország az első) feliratú táblákkal legyezgették magukat.

A hosszú várakozás alatt végig ugyanazt az öt-hat számot játszották le, köztük a Rocky első részének kísérőzenéjét, valamint a Rocky III híres betétdalát, az Eye of the Tiger-t. A legnépszerűbb azonban a "büszke vagyok rá, hogy amerikai vagyok, ahol legalább tudom, hogy szabad vagyok" refrénű szám volt. Ezt hallva sokan magasba emelték kezüket, és együtt énekelték a dalt.

Forrás: Pethő András [origo]
Vegyes közönség

Emellett még sok más hazafias megnyilvánulás volt. Körbejárt például egy lány, és a közönséget az "USA, USA" skandálására biztatta, a színpadon fellépő gyerektáncosok pedig előbb kis amerikai zászlókkal a kezükben sürögtek-forogtak, majd felvittek magukhoz egy nagyobb zászlót, és mindehhez a háttér egy kivetítő volt, amelyen egy hatalmas amerikai zászló volt kimerevítve.

A felvezetésként beszédet mondó képviselőjelölt, Fred Dailey is úgy határozta meg saját magát, hogy "én hazafi vagyok". A hangsúly az "én"-en volt, de egy helyi republikánus, Jim Snyder az [origo] tudósítójának kérdésére azt mondta, ez nem jelenti azt, hogy szerintük a demokraták ne lennének hazafiak. Az idős férfi ugyanakkor hozzátette, "Barack Obamára talán igaz", hogy ő nem igazi hazafi, például azért, mert minél hamarabb ki akarja vonni az amerikai katonákat Irakból.

"Sebekkel is tudom bizonyítani"

A terem megtelt, de nem volt zsúfoltság. Vegyes közönség gyűlt össze, voltak fiatalok és öregek, megjelenésük alapján szegények és jómódúak egyaránt. Egyedül a színesbőrűek hiánya volt feltűnő, az [origo] tudósítója legalábbis mindössze három afroamerikait látott a több ezres tömegben.

"Zanesville-ben sok fekete él, de többségük a demokratákhoz húz" - mondta egyikük, a 18 éves Luke Wilder, aki szerint nem igaz az, hogy az afroamerikaiak túlnyomó többsége az afrikai apától és fehér anyától származó Barack Obama mögött sorakoztak volna fel. "Sok fekete el sem megy szavazni" - mondta a fiú, aki a hazafiság és az állam szerepének visszafogása miatt találja vonzónak McCain politikáját.

Forrás: Pethő András [origo]
Hazaszeretetről és adókról beszélt McCain

Luke Wilder valószínűleg elégedetten távozott a rendezvényről, a feleségével és egyik közeli barátjával, Lindsey Graham dél-karolinai szenátorral színpadra lépő republikánus elnökjelölt ugyanis épp erre a két témára építette a beszédét. "Tizenhét éves korom óta harcolok ezért az országért, és ezt sebekkel is tudom bizonyítani" - utalt katonai múltjára McCain.

Itt is megismételte azt, ami a pénzügyi válság elmélyülésével kampányának legfontosabb üzenete lett: szerinte csak adócsökkentéssel lehet kihúzni az országot a bajból. "Az alacsony adók teremtenek majd munkát" - foglalta össze röviden a republikánus gazdaságpolitika alapvetését. Ígéretet tett emellett arra is, hogy segítséget nyújt azoknak az embereknek, akiket az a veszély fenyeget, hogy a hitelválság miatt elveszítik otthonukat.

Konkrétumokat vártak tőle

Az alig húszperces beszéd közel felét ellenfele bírálatával töltötte McCain, felemlegette például Obama elhíresült nyilatkozatát arról, hogy "a vagyon szétterítése jó dolog" (a demokrata elnökjelölt ezzel arra utalt, hogy a vagyonosabbakat jobban megadóztatná). A közönség közül többen azt kiabálták erre, hogy "szocializmus". McCain ugyan nem használta ezt a szót, de kijelentette, hogy az adóemelés károkat okozna az egyébként is gyengélkedő gazdaságnak.

Tartózkodott attól is, hogy személyes támadást intézzen Obama ellen, nem hozta szóba a hetvenes években merényleteket elkövető Bill Ayershez fűződő kapcsolatát sem, pedig az utóbbi hetekben ez visszatérő téma volt a republikánus kampányrendezvényeken.

Forrás: Pethő András [origo]
Az ország az első

Újdonságot nem tartalmazott McCain beszéde, és ez rendszerint nem is elvárás a közönség feltüzelésére és az üzenetek sulykolására szolgáló kampánygyűléseken. Az [origo] tudósítójának ugyanakkor több republikánus is azt mondta még a rendezvény előtt, hogy a felmérések szerint vesztésre álló McCainnek csak akkor van esélye a győzelemre, ha részletesebb programmal áll elő.

"Ki kellene szállni a sárdobálásból, és általánosságok helyett konkrétumokat kellene mondani" - mondta a közeli Newarkból érkezett Brian Anderson. "Szeretném hallani, hogy McCain hogyan fogja rendbe hozni a dolgokat" - fogalmazott meg hasonló elvárást Kristie Howard. Ők valószínűleg hiányérzettel távoztak a gyűlésről, amely a közvélemény-kutatások által tükrözött erőviszonyok ismeretében optimistán hangzó "Út a győzelemhez" nevet viselte.

Zanesville, Ohio - Egyesült Államok