A növekvő élelmiszer-árak miatt 2009-ben már egymilliárd ember éhezik majd a Földön. Az ENSZ egyik szakértőjének becslése szerint gyermekek milliói jutnak majd kevesebb élelmiszerhez és rosszabb egészségügyi szolgáltatásokhoz.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szeptemberben 925 millióra becsülte azok számát, akik nem jutnak elegendő táplálékhoz. Olivier De Schutter, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának független szakértője az ENSZ-közgyűlés emberi jogi bizottságának tett jelentése után viszont hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a 925 milliós szám csak az idei év eleji állapotot tükrözte. A növekvő élelmiszerárak miatt jövőre már több mint egymilliárd ember fog éhezni a Földön - jelentette ki.

A 925 milliós becslés óta körülbelül 44 millióval növekedett az éhezők száma, amely jövőre minden bizonnyal át is fogja lépni az egymilliárdos küszöböt - jelentette ki. De Schutter szerint bár a nemzetközi piacokon idén júniusban kialakult rekordszintről mára visszaestek az élelmiszerárak, ám az egyes országok piacán továbbra is történelmi magasságokat döntögetnek.

Számos országban - főként a fejlődő országokban - a válság hatására sok család kevesebb és olcsóbb élelmiszert képes csak beszerezni. Sok helyen csökkentették az egészségügyi szolgáltatásokra és az oktatásra fordított kiadásaikat is, ami De Schutter szerint helyrehozhatatlan károkat okoz gyermekek millióinak egészségét és oktatását illetően.