Az afgán elnök szerint megbukott a stabilizálási kísérlet

Vágólapra másolva!
Az afgán elnök szerint kudarcot vallott a nemzetközi erők Afganisztán stabilizilására tett kísérlete. Hamid Karzai a biztonság romlásáról, szegénységről és szenvedésről beszélt szerdán egy kabuli rendezvényen.
Vágólapra másolva!

Kudarcot vallott az afgán kormány és a nemzetközi közösség kísérlete az afganisztáni biztonság helyreállítására - mondta az afgán államfő, Hamid Karzai szerdán. 2001 vége, a tálib rendszer bukása óta romlott a biztonság Afganisztánban -jelentette ki Karzai az afganisztáni nők helyzetével foglalkozó konferencián, több száz részvevő előtt.

Az államfő szerint születtek jelentős sikerek 2001 óta, de "a biztonság az egyik legfontosabb, amire a nemzetnek szüksége van, és ezt nem sikerült megteremteni". Az utak nem biztonságosak, Kabulból nem lehet gépkocsival eljutni Kandahárba vagy Herátba, de még - a Kabultól néhány száz kilométerre fekvő - Paktiába sem lehet megtenni az utat" - mondta az elnök.

Karzai szerint míg a vallási fanatikus tálib rendszer bukása után kellemes volt az élet Afganisztánban, most "szenvedésbe és szegénységbe süllyedt" az ország. Harminc évnyi polgárháború és külföldi megszállás után Afganisztán az ötödik legszegényebb ország a világon. A lakosság harminc százaléka a szegénységi küszöb alatt él, a várható átlagos élettartam 43 év.

Az elmúlt két évben duplájára nőtt az erőszakos cselekmények száma annak ellenére is, hogy 70 ezer katona és két nemzetközi erő - a NATO és az Egyesült Államok vezette szövetség - van jelen az országban.