Anyját is befalazta az amstetteni rém

Vágólapra másolva!
Haláláig fogva tartotta anyját az amstetteni rémként ismert Josef Fritzl. A pszichiáternek azt mondta, azért tette ezt, mert az anyja nem szerette és gyakran bántotta őt.
Vágólapra másolva!

Saját anyját is befalazta az amstetteni szörnyetegként emlegetett Josef Fritzl, bosszúból azért, mert sosem kapott tőle szeretet - derül ki azokból a beszélgetésekből, amelyeket a pszichiátriai vizsgálat során folytattak a férfival.

A osztrák lapokban csütörtökön közölt részletek szerint a 73 éves férfi rögeszméjévé vált, hogy az anyja nem akarta megszülni, csak azt akarta bizonyítani, hogy nem meddő. Gyerekkorában sokszor megverte és megrugdosta, amíg véresen el nem terült a földön. Annyira meggyűlölte az anyját, hogy házuk felső szintjén bezárta egy szobába, az ablakot befalazta, és éveken át fogva tartotta egészen az asszony 1980-ban bekövetkezett halálig. Négy évvel később a mérnök végzettségű férfi már a lányát zárta be a ház pincéjébe, és huszonnégy éven át kényszerítette vérfertőző viszonyra.

A világszerte nagy port kavart amstetteni eset áprilisban robbant ki. Akkor derült ki, hogy Josef Fritzlnek hét gyermeke született a jelenleg 42 éves lányától, Elisabethtől. Az egyik csecsemő - egy ikerpár tagja - azonban háromnapos korában megbetegedett és meghalt, holttestét a férfi állítólag egy kályhában égette el. Elisabeth és három gyermeke az apjuk által épített tömlöcben sínylődött, anélkül, hogy valaha is láttak volna természetes fényt. Három másik gyereket - két lányt és egy fiút - a nagyszülők magukhoz vették: ők úgy nőttek fel, hogy még csak nem is hallottak testvéreikről.

A pszichiátriai vizsgálat megállapította, hogy a férfi beszámítható állapotban követte el tettét, végig tudatában volt cselekedete súlyának és következményének. A férfi azt mondta: Elisabethet sosem tekintette lányának, sokkal inkább asszonyának vagy partnerének. A korábban nyilvánosságra került beszélgetésrészletek szerint a férfi a pszichiáternek elmondta, úgy érzi, gonosz és alávaló hajlamokkal jött a világra, erőszaktevőnek született. A nőkkel való viszonyára alapvető hatással volt anyja goromba, elutasító természete.

A jelenlegi állás szerint a Fritzlt személyes szabadság megsértésével, kényszer alkalmazásával, nemi erőszakkal és vérfertőzéssel gyanúsítják. Elképzelhető azonban, hogy a bűnlista egyéb tételekkel is kiegészül. A lehetséges további vádpontok között említik családtagok rabszolgasorban tartását és a mulasztásból elkövetett emberölést az újszülött halála miatt. Az utóbbiért akár életfogytiglani börtönbüntetéssel is sújtható a gyanúsított. A St. Pölten-i ügyészség szóvivője szerint valószínűleg csak jövőre kerül sor a bírósági tárgyalásra. Az esküdtszéki eljárás nem lesz nyilvános, a sajtó csak a vádirat ismertetésénél és az ítélet kihirdetésénél lehet jelen.