Obama szupergyors hatalomváltást tervez

Vágólapra másolva!
Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje azt tervezi, hogy a Bush-kormány mandátumának lejárta, 2009. január 20. után azonnal kész csapattal foglalja el helyét a Fehér Házban. Obama megválasztása esetén a pénzügyminisztert nevezné meg először - New York Daily News című lap.
Vágólapra másolva!

Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje szupergyors hatalomváltást tervez, az elsők között fogja megnevezni pénzügyminiszterét - írta a pénteki New York Daily News című lap.

Obama a környezetéből származó értesülések szerint megválasztása esetén néhány napon belül ugyancsak kijelöli fehér házi kabinetfőnökét is.

"Jelképesen a pénzügyminisztert nevezik meg először, és a többi fontos posztot is bejelentik egy héten belül" - mondta az Obama hivatalba lépését előkészítő csoporthoz közel álló névtelen forrás, aki utalt rá, hogy a gazdasági válság kezelésének sürgőssége miatt fogja Obama legelőször a pénzügyi tárca vezetőjét megnevezni.

Obama azt szeretné, hogy a Bush-kormány mandátumának lejárta, 2009. január 20. után azonnal kész csapattal foglalhassa el helyét a Fehér Házban.

A New York-i újság szerint az Obama-adminisztráció pénzügyminiszteri posztjára esélyes jelöltek között van Larry Summers, aki a Clinton-kormányban ugyanezt a tisztséget töltötte be, továbbá Timothy Geithner, a New York-i szövetségi tartalékbank elnöke, valamint Paul Volcker volt Fed-elnök.