Obama győzött az elsőként döntő miniközségben

2008.11.04. 7:51

Barack Obama demokrata elnökjelölt nyert abban a New Hampshire-i apró faluban, ahol elsőként összesítették az elnökválasztáson leadott voksokat. A 75 lelket számláló Dixville Notchban először győzött demokrata jelölt 1960 óta.

A demokrata elnökjelölt, Barack Obama győzött Dixville Notch-ban, abban a New Hampshire-i apró községben, amely elsőként összesítette az amerikai elnökválasztáson leadott szavazatokat - számolt be róla a CNN. A New Hamsphire északkeleti sarkában található falu lakói helyi idő szerint kedd éjfél után voksoltak.A 21 szavazó közül 15-en választották Obamát és 6-an riválisát, John McCain republikánus jelöltet. A falu valamennyi szavazásra jogosult lakója voksolt.

A faluban, melynek összesen 75 lakója van, 1960 óta minden elnökválasztáson már rögtön éjfél után lehet szavazni. Így Dixville Notchra mindig kiemelt médiafigyelem irányul, hiszen ez az első olyan település az országban, ahol ismertté válik az elnökválasztás helyi eredménye.

Ez volt az első alkalom 1968 óta, hogy Dixville Notch lakói demokrata jelölt mellett döntöttek. New Hamsphire úgynevezett "swing state", vagyis hol ide, hol oda szavazó állam, de Dixville Notch következetesen a republikánusokra szokott szavazni. Az utolsó demokrata, aki győzni tudott ebben a faluban, Hubert Humphrey volt 1968-ban Richard Nixon ellenében.

Az előző két választáson mindkétszer George Bush nyert Dixville Notch-ban: 2004-ben a szavazatok 73, 2000-ben 80 százalékát szerezte meg. Négy évvel ezelőtt 19 lakó választotta Bush elnököt és 6-an voksoltak John Kerry szenátorra, nyolc éve pedig 21-5 arányban győzött Bush Al Gore ellenében. Idén azonban a falubéliek szoros versenyre számítottak, mert nőtt körükben a demokraták száma. Az előválasztáson a falu lakói eltalálták, kik lesznek a befutó elnökjelöltek: John McCainre és Barack Obamára voksoltak.

1996 óta egy másik kis New Hampshire-i falu, Hart's Location is rögtön éjfél után megnyitja a szavazóhelyiségeket.

KAPCSOLÓDÓ CIKK