Részegek fegyverezték le az ukrán elnök testőrét

Vágólapra másolva!
Részeg fiatalok verték meg és fosztották ki Viktor Juscsenko ukrán elnök egyik testőrét. A testőrön esti sétája közben ütöttek rajta a támadók, akik az akció előtt annyit ittak, hogy másnap állítólag már nem is emlékeztek az egészre.
Vágólapra másolva!

Három ittas fiatal megverte az utcán Viktor Juscsenko ukrán államfő egyik testőrét a nyugat-ukrajnai Lembergben. A támadók elvették a biztonsági ember fegyverét és karóráját is.

A Komszomolszkaja Pravda napilap ukrajnai változatának internetes kiadása szerint a testőrre esti sétája közben támadt rá az utcán minden indok és figyelmeztetés nélkül a három ittas huszonéves. Az eset múlt szombaton történt, amikor az ukrán államfő hivatalos látogatáson tartózkodott Lembergben.

A támadók ütéseket mértek a testőr fejére, majd elvették tőle gumilövedékes pisztolyát, valamint 100 ezer forintot érő karóráját, és elfutottak. A cikk szerint a verésből felocsúdott sértett a közelben járőröző rendőröktől kért segítséget, akik a támadók nyomába eredtek.

Az üldözők egy közeli utcában meg is találták a három fiatalembert egyikük lakásában, amikor azok az elnöki testőrtől elvett pisztolyt próbálták ki az ablakból leadott lövésekkel. Az őrizetbe vett támadók azzal védekeznek, hogy semmire nem emlékeznek a történtekből, mert egész nap ittak.