Megdorgálta a szlovák parlament a magyar pártot

Vágólapra másolva!
Elfogadhatatlannak tartja a szlovák parlament, hogy a Magyar Koalíció Pártjához (MKP) tartozó képviselők egy másik ország parlamentje által létrehozott testület munkájában vesznek részt. Az MKP-sokat azért támadják esküszegéssel, mert közreműködnek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának munkájában.
Vágólapra másolva!

A szlovák parlament kedden elfogadta azt a határozatot, amely szerint a pozsonyi törvényhozás elfogadhatatlannak tartja, hogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői részt vegyenek egy másik ország parlamentje - a magyar Országgyűlés - égisze alatt létrehozott testület, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) munkájában. A parlament elvetette az MKP javaslatát, amely azt célozta, hogy mielőtt a határozatról szavaznának, Pavol Paska szlovák házelnök üljön tárgyalóasztalhoz Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével. A szlovák pártok azzal támadják az MKP-t, hogy megszegik képviselői esküjüket és a szlovák alkotmányt is azzal, hogy részt vesznek a KMKF munkájában.

A magyar Külügyminisztérium sajnálattal értesült a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának keddi határozatáról - közölte a tárca kedd este. Az Európai Unióban egészen különleges, hogy egy tagállam parlamentje a saját részét képező párt ellen hozzon határozatot - írták. A Külügy szerint a KMKF tevékenységét túlzó Szlovákia állami függetlensége elleni lépésként értelmezni, mint tette azt a szlovák törvényhozás. Az EU- és NATO-tagállamok között e feltételezésnek nincs és nem is lehet alapja; a magyar Országgyűlésnek nincs ilyen politikai szándéka, a KMKF-nek nincs ilyen célja, sem jogi lehetősége - írta a tárca.