Többen könnyekig meghatódva hallgatták Barack Obama győzelmi beszédét a chicagói Grant parkban. Az új elnök támogatói nagy változásokra számítanak még úgy is, hogy maga Obama figyelmeztetett arra, hosszú és nehéz út áll előttük. Az [origo] tudósítása a hatalmas tömeget megmozgató győzelmi gyűlésről.

"Obama elnöki gyűlésének parkolója" - ez a felirat volt olvasható kedd délután a chicagói Michigan sugárút alatti garázs bejárata felett, pedig akkor még csak bízhattak benne a demokrata jelölt támogatói, hogy ő lesz az új elnök. A rendezvényt a Michigan-tóhoz közel elterülő Grant parkba szervezték, és a város polgármestere néhány nappal ezelőtt azt mondta, hogy akár egymillió résztvevővel is számolni kell.

Rengetegen gyűltek össze, számukat nehéz pontosan megbecsülni. Az Obama-támogatók már kora délután sorakoztak a park bejáratánál, közülük nagyon sokan viseltek a jelölt fényképével ellátott jelvényt vagy pólót. A demokrata jelölt stábja hozzá van szokva a nagy gyűlésekhez, a kampány során végig rocksztárokat megszégyenítő tömegeket vonzottak a rendezvényeik.

A környéket a rendőrség már napokkal korábban lezárta, a parkot pedig telezsúfolták mobilvécékkel. A média számára elkerített részen annyi volt belőlük, hogy szinte minden újságíróra jutott egy. Felállítottak büféket is, ahol pizzát, kolbászt és hotdogot árultak. Kávét lehetett kapni, de alkoholt nem.

Adományért jegy

A színpad előtti részre csak jeggyel lehetett bejutni, amelyet a demokrata jelölt kampánystábja osztott ki. Este hatkor kezdték el beengedni oda az embereket, akik versenyt futottak egymással, hogy minél jobb helyre tudjanak állni. "Adományoztam 25 dollárt, így kaptam jegyet" - mondta egy Christine-ként bemutatkozó lány az [origo] tudósítójának. Egy fiatal pár szintén azt mondta, adomány révén jutottak belépőhöz, bár ők csak 15 dollárt adtak. A közönség nagyrészt fiatalokból állt, de akadtak idősek is. Egy férfi például járókerettel érkezett.

Forrás: Pethő András [origo]
Versenyt futottak a jó helyekért - Nézzen még több képet!

A kivetítőn a CNN műsorát adták, és ahogy érkeztek az Obamának kedvező eredmények az egyes államokból, a tömeg üdvrivalgásban tört ki. A John McCain által megnyert államokról szóló bejelentéseket csendben vagy halk morajlással fogadták. Az előzetes felmérések és elemzések egyértelműen a demokrata jelölt győzelmét jelezték előre, így a közönség magabiztosnak tűnt. Többen is azt mondták, még csak nem is számoltak azzal a gondolattal, hogy veszít Obama. "Ha mégis így lesz, akkor elköltözünk. Vagy Írországba vagy Ausztráliába" - mondta Christine és barátja, Keith.

Amikor a CNN bejelentette, hogy előrejelzése alapján Barack Obama nyerte az elnökválasztást, a tömeg ujjongani kezdett, és a jelölt nevét skandálta. Többen megölelték a mellettük állót. Akadt újságíró, aki szintén magasba emelt kézzel üdvözölte az eredményt. Egy tévériporter később meginterjúvolt egy lelkes Obama-támogatót, majd az interjú után megölelték egymást.

John McCain vereséget elismerő beszédét - amelyet élőben adtak a kivetítőn - csendben, halk taps kíséretében hallgatták végig. Egyszer hördültek csak fel, amikor a republikánus jelölt köszönetet mondott alelnökjelöltjének, Sarah Palinnek. Ez újabb jele volt annak, hogy a konzervatív republikánusok kedvence közutálatnak örvend a demokraták körében.

Könnyek és ölelések

McCain beszéde után a közönség Obama nevét skandálta, így jelezve, hogy várják a színpadra lépését. Mikor a politikus végül megjelent, többen felálltak a kordonra, hogy jobban láthassák. Az [origo] tudósítója közelében állók láthatóan feszülten figyelve hallgatták az új elnök győzelmi beszédét. Többen könnyeztek, és Obamával együtt ismételgették a kampány jelmondatát: "yes we can" (igen, meg tudjuk csinálni).

"Hihetetlen" - egy huszonéves fiú, Jeff Dekock egyszerűen csak így értékelte a beszédet az [origo] tudósítójának. Egy középkorú nő könnyekig meghatódva nyilatkozott egy tévének arról, hogy most végre úgy érzi, "mindenki számít".

Forrás: Pethő András [origo]
Örömükben sírtak - Nézzen még több képet!

Többen is szinte vallásos áhítattal beszéltek Barack Obamáról. "Holnap reggel minden megváltozik" - mondta egy idős nő, Ellen Tully az [origo] tudósítójának. "Ehhez hasonló soha nem fog történni" - fogalmazott még a gyűlés elején egy másik Obama-támogató nő, Tammy Mack. "Eljött az igazság" - szólt oda egy fiú a barátjának a beszéd végén.

Az ünneplés folytatódott az után is, hogy a gyűlés véget ért. A tömeg a Michigan sugárúton hömpölygött végig, és többen énekeltek, táncoltak. "Nem hiszem el, hogy nyertünk" - kiáltotta el magát egy fiú, amikor megölelte egyik vele szemben jövő ismerősét.

"Vállaltam a kockázatot"

Úgy tűnt, senkinek sem vette el a kedvét Obama beszédének egyik - a köszönetnyilvánítás és a választás jelentőségének hangsúlyozása melletti - fontos eleme. Az új elnök beszélt arról, hogy az általa ígért és a kampányban rengetegszer emlegetett változás nem fog gyorsan bekövetkezni. "Hosszú lesz az út" - figyelmeztetett Obama, hozzátéve, hogy biztosan lesznek majd hibák is.

Az [origo] tudósítója ennek kapcsán több Obama-szimpatizánstól is megkérdezte, hogy vajon szerintük fél év múlva is ugyanolyan rajongás övezi-e majd az elnököt, mint a kampány során. A győzelmi mámorban mindenki optimistának tűnt. "Mi lesz a következő hat hónapban? Most legalább dolgozni fogunk, nem úgy, mint az elmúlt nyolc évben" - mondta Jeff Dekock. "Majd meglátjuk" - közölte egy harmincas nő, Kate Barry, majd hozzátette: "Ha a változásra szavazol, akkor az kockázatokkal jár. Én vállaltam ezt a kockázatot."

Chicago, Illinois - Egyesült Államok