Eutanázia lesz, melegházasság nem - népszavazások

Vágólapra másolva!
Abortuszról, melegházasságról, eutanáziáról és őssejtkutatásról szavaztak több amerikai szövetségi államban is az elnökválasztással egyidejűleg.
Vágólapra másolva!

Kérdéses még, hogy Kaliforniában betiltják-e az azonos neműek házasságát. A CNN szerint a szavazatok 79 százalékának feldolgozása után 52 százalék ellenzi az azonos neműek házasságát, és 48 százalék támogatja. Az eredmény azonban még változhat. Ha elfogadnák a javaslatot, akkor az felülírná a legfelső bíróság májusi döntését a melegházasságok legalizálásáról.

Arizonában a szavazók jóváhagyták azt az (állami és nem szövetségi szintű) alkotmánymódosítást, hogy csak egy férfi és egy nő egybekelése minősíthető házasságnak - állítja a CNN a szavazatok 98 százalékos feldolgozottsága mellett. Arizonában egy hasonló próbálkozás 2006-ban már elbukott. Floridában már biztos, hogy elbukott a javaslat: 62 százalék szavazott a melegek házassága ellen.

Arkansasban pedig megtiltották az össze nem házasodott meleg pároknak, hogy gyereket fogadhassanak örökbe vagy nevelőszülőkként tevékenykedjenek - 57 százalék volt a javaslat ellen. A tiltás egyébként az azonos neműek mellett a heteroszexuális (házasságon kívüli) kapcsolatokban élőket is sújtja.

Más államokban is tartottak népszavazásokat. A coloradói szavazók elutasították, hogy embernek nyilvánítsanak - az ehhez tartozó jogokkal együtt - minden emberi lényt, a fogamzás pillanatától. Ez valójában egy abortuszellenes törvény lehetett volna, ha elfogadják. A coloradóiak emellett arról is szavaztak, hogy a kormány élhessen-e pozitív diszkriminációval, azaz előnyt nyújthasson-e bármely csoportnak nemre, bőrszínre, származásra való tekintettel munkahelyeken vagy a közoktatásban. Jelenleg 50-50 százalékon áll az igenek és nemek aránya.

A nebraskaiak szintén elutasították az etnikai alapú diszkriminációt, legyen az bármilyen jellegű, hátrányos vagy támogató. Ez a hátrányos helyzetű etnikai csoportok előnyben részesítését akadályozza.

Arizónában elutasították az illegális bevándorlók foglalkoztatását.

Kaliforniában még nincs meg a végleges eredmény az abortuszokkal kapcsolatos szavazásról. Egyelőre többségben vannak azok, akik elutasítják azt a javaslatot, miszerint a kiskorú terhes lány abortusza előtt 48 órával kötelező legyen a szülőket értesíteni az abortuszról. A szülők vagy nevelők beleegyezése ugyanakkor nem szükséges az abortusz végrehajtásához, kivéve, ha orvosilag ez indokolható.

Maryland megszavazta, hogy több helyszínen pénzbedobós szerencsejáték működhessen.

Massachusetts felére csökkentette a 2009-es helyi adó összegét, a 2010-est pedig eltörölte.

Michigan lett a tizenharmadik állam, amely engedélyezte a marihuána orvosi célú használatát, méghozzá nagy többséggel, 64 százalékos támogatással. Az államnak a lakói engedélyezték az őssejtkutatást is, bizonyos korlátozásokkal.

A dél-dakotaiak elutasították az abortusz szinte teljes körű betiltását.

Washington államban a szavazók 58 százaléka jóváhagyta, hogy azok a felnőttek, akiknek várható élettartama rövidebb hat hónapnál, halálos adag gyógyszert kérhessenek. Mindez az eutanázia részleges engedélyezését jelenti.