"A kudarc az enyém, nem a tiétek" - McCain gratulált Obamának

Vágólapra másolva!
"Ma este ők különösen büszkék lehetnek" - mondta az afroamerikaiakra John McCain republikánus elnökjelölt, amikor bejelentette, hogy gratulált demokrata ellenfelének. "A kudarc az enyém, nem a tiétek" - mondta McCain híveinek, majd összefogásra, és az új elnök támogatására, segítésére szólította fel őket.
Vágólapra másolva!

"Hosszú út végére értünk" - kezdte beszédét John McCain. A republikánus elnökjelölt közönsége hujjogása közepette jelentette be, hogy telefonon gratulált az első afroamerikai elnöknek. Történelmi választásról, különleges alkalomról beszélt.

Felelevenítette, hogy száz éve 1901-ben, beiktatása után Theodore Roosevelt elnök meghívta - a feketék közül elsőként - Booker T. Washington írót, afroamerikai vezetőt a Fehér Házba, amely miatt nagyon sokan felháborodtak akkor. Ma már más világot élünk - mondta McCain. Azt mondta, a feketék "ma este ők különösen büszkék lehetnek". Megemlítette Obama napokban elhunyt nagymamáját is, aki ugyancsak nagyon büszke lehet unokájára.

McCain azt kérte, hogy minden amerikai, aki őt támogatta, csatlakozzon hozzá és gratuláljon vele együtt Obamának. Nehéz idők jönnek, segítsetek újra egyesíteni ezt az országot, emelkedjünk felül ellentéteinken hogy leküzdjük a várható nehézségeket - mondta. "Isten segedelmét kérem az embernek, aki eddig az ellenfelem volt, most pedig az elnököm lesz."

"Olyan keményen harcoltunk, amennyire tudtunk... Természetes a kiábrándultság érzése, de a kudarc az enyém, nem a tiétek" - mondta Jonh McCain méltósággal teli beszédében.

ntáló hívei előtt.