Hamarosan találkozik Obama és Medvegyev

Vágólapra másolva!
Még novemberben találkozhat egymással Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök, akik egy telefonbeszélgetésen egyeztek meg erről. Obama az orosz mellett a kínai elnökkel is beszélt telefonon.
Vágólapra másolva!

Dmitrij Medvegyev orosz és Barack Obama amerikai elnök egy szombati telefonbeszélgetésben megállapodott, hogy rövidesen találkozik egymással a két ország kapcsolatainak áttekintésére - jelentette be a Kreml.

A rövid közlemény szerint mindkét fél "az eltökéltségét hangoztatta, hogy konstruktív és pozitív lépéseket tesz az átfogó stabilitás és fejlődés érdekében". A két fél egyetértett abban, hogy országuk közös felelőssége a "globális természetű, komoly problémák kezelése" - áll az oroszok közleményében.

Az a legvalószínűbb, hogy a találkozóra a 20-ak csúcsértekezletének idején és helyszínén, azaz Washingtonban kerül sor - mondta a Kreml szóvivője. A pénzügyi világválsággal foglalkozó csúcsértekezletet november 15-én tartják meg.

Kínával is tárgyalt

Medvegyev és más vezetők mellett Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnökkel is beszélt Barack Obama telefonon szombaton közölték Pekingben, helyi idő szerint vasárnap. Hu arról beszélt Obamának, hogy a két államnak kölcsönösen figyelembe kell vennie a másikat nyugtalanító ügyeket - jelentette a kínai hírügynökség.

Hu és Obama több kérdést is megvitatott, köztük a pénzügyi válság témáját, és felvetette annak lehetőségét, hogy a jövőben erősítsék Kína és az Egyesült Államok kapcsolatait - közölte az Új Kína.