Obama meglátogatta Busht a Fehér Házban

Vágólapra másolva!
A washingtoni Fehér Házban találkozott egymással Barack Obama megválasztott és George Bush jelenlegi amerikai elnök. A két politikus az USA háborúiról és gazdaságáról tárgyalt. A látogatást az amerikai média történelminek nevezte, hiszen évtizedek óta nem volt háború idején hatalomváltás az Egyesült Államokban.
Vágólapra másolva!

Barack Obama megválasztott amerikai elnök "történelmi látogatást" tett hétfőn George Bush elnök meghívására a washingtoni Fehér Házban - jelentette a CNN hírtelevízió. Az Egyesült Államok első fekete bőrű elnöke múlt pénteki chicagói sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kétpártiság szellemében kíván találkozni és egyeztetni Bush elnökkel. Obama korábban már járt az elnöki rezidencián, szeptemberben például részt vett egy pénzügyi válságtanácskozáson, de az ovális irodában most volt először.

A hivatalban levő és a megválasztott elnök a hagyomány szerint találkozik az elnökválasztás és az új elnök beiktatása közötti időszakban; Obama látogatása - amely két óráig tartott - viszonylag korán, a választás után 6 nappal történt. A leendő elnököt a Fehér Házba elkísérte felesége, Michelle Obama, Bush elnök és a first lady, Laura Bush fogadta őket. Az Obama-házaspár az új elnök beiktatása, január 20-a után költözik be a rezidenciára.

Az amerikai média nemcsak történelmi elnökválasztásról és Obama történelmi győzelméről beszél, hanem történelmi hatalomátadást is emleget: az Egyesült Államok jelenleg két háborút folytat, Irakban és Afganisztánban, és évtizedek óta nem tapasztalt gazdasági válság sújtja az országot. Négy évtizede nem volt háborús elnökváltás Washingtonban.

A látogatás után sem a jelenlegi, sem a leendő elnök nem nyilatkozott a sajtónak, az MSNBC előzetes tudósítása szerint Bush és Obama a pénzügyi válságról, a két háborúról, valamint az országot érő egyéb kihívásokról tárgyalt. Laura Bush megmutatta a leendő first ladynek a Fehér Ház hálószobáit, azokat is, amelyeket korábbi elnökök gyerekei használtak.

Visszavonásra váró intézkedések

Obama elnökválasztási kampányában kíméletlenül támadta Bush szerinte kudarcot vallott, nyolc évi gazdaság- és külpolitikáját. A múlt keddi választás után azonban mintha varázsütésre véget ért volna a szembenállás időszaka. Bush Obama történelmi győzelmét méltatta, Obama pedig megköszönte Bushnak, hogy ígéretet tett arra: együttműködik utódával, hogy biztosítsa a zökkenőmentes hatalomátadást.

Az utóbbi napokban Obama környezetéből kiszivárgott értesülések szerint a leendő elnök hivatalba lépése után egy sor olyan döntést hoz majd, amely a Bush-kormány politikájának "visszacsinálásáról" szól. A hatalomátadást lebonyolító csapat vezetője, John Podesta közölte: Obama egyebek között eltörli az őssejtkutatás finanszírozását blokkoló intézkedést, illetve azt, amelyik engedélyezi bizonyos természetvédelmi körzetekben az olaj- és gázfúrást. Arról is intézkedni fog, hogy a terrorizmussal gyanúsított, külföldön fogva tartott személyeket Amerikába szállítsák, és bíróság elé állítsák.