Gyűlölködni iszonyú fárasztó

2008.11.16. 17:59

Usman Raja iszlámista agitátor volt Londonban. A kilencvenes években a csecsenföldi ellenállóknak kalapozott pénzt, térített és fizikai tréninggel készült a nagy felkelésre, amikor a muszlimok végre átvehetik az uralmat a Nyugat felett. Néhány társa megjárta az afganisztáni al-Kaida-kiképzőtáborokat. Öt éve meggondolta magát, most egy alapítványnál dolgozik, ami szélsőséges nézeteket valló muszlimokat próbál megtéríteni egy békésebb iszlámnak. Interjú a fanatikus iszlámról és arról, ami esetleg a helyébe léphet.

Hogyan kerültél bele az iszlámista szervezkedésbe? A környezet teszi, ahol felnőttél?

Usman Raja: Farmborough-ban nőttem fel, Délnyugat-Angliában, az 1980-90-es években, vegyes környéken, fehérek és muszlim bevándorlók között. Ez viszonylag oké, ennél sok rosszabb hely van Angliában: az északi városokban a muszlim bevándorlók elzárt gettókban élnek generációk óta, magas köztük a munkanélküliség, rasszizmusnak vannak kitéve. De nekem se volt könnyű dolgom, minden nap verekedni kellett a fehér kölykökkel, mindennap leköpdöstek. Nem csak arra emlékeztettek minden nap, hogy nem vagyok angol, hogy pakisztáni vagyok, de arra is, hogy muszlim vagyok. Idegen, aki nem való ide. Emlékszem, kb. 12 éves lehettem, amikor elsétáltunk egy kocsma mellett, ahol valami karácsonyi rendezvényt tartott éppen az iskola. Amikor benéztünk, a tanárnő ránkszólt az ajtóból: "Semmi keresnivalótok itt, ti muszlimok vagytok."

Gondolom, ez nem esett valami jól.

Nézd, teljesen megszokott volt az ilyesmi. Ma már nem ilyen Farmborough, de akkoriban mindennapi volt, hogy pakinak szólítottak, hogy nem engedtek be egyes helyekre. Először akkor tudtam meg, hogy egyáltalán muszlim vagyok, amikor a nyolcvanas években megjelent Salman Rushdie Sátáni versek című könyve, amit több muszlim országban betiltottak. Az iskolában az órán a tanárnő mindenki előtt hozzám fordult és megkérdezte, már miért kellene betiltani ezt a könyvet? Én meg hebegtem-habogtam, hogy nem tudom, miért, miről szól?

A szüleid nem vallásosak ezek szerint?

Nem kimondottan. A brit pakisztániak nagy része, amikor megérkezett ide a hatvanas években, meglehetősen szekuláris volt. Talán péntekenként elmentek mecsetbe, meg az ünnepeken, de ennyi.

Hogy lesznek a második és harmadik generációs pakisztániak ennyire vallásosak?

Részben a fehér többség elutasítása miatt, részben pedig mert a többség muszlimként azonosított minket. Ez nyitottá tett a radikális hitszónoklatokra. Amikor elkezdtem a dzsihádi prédikátorokat hallgatni a mecsetekben, Farmborough-ban, Londonban, és azt mondták, hogy fiam, a fehérek azért gyűlölnek téged, mert muszlim vagy, hát nem kellett kétszer mondaniuk. Ezt értettem. Kelet-Londonban jártam egy bokszklubba, ahol én voltam az egyetlen muszlim, és az első két évben egyetlen szót sem szólt hozzám senki. Közben pedig nézed a tévét, és azt látod, hogy Csecsenföldön és Palesztinában elnyomják a muszlimokat, ugyanúgy, mint itthon. Szóval hasonlóságot fedezel fel, közösséget érzel velük. Úgy érzed, része vagy az elnyomott muszlim családnak.

Lelki megnyugvást adott a vallás, vagy elfoglaltságot, társaságot nyújtott?

A fontos az volt, hogy ezekben a mecsetekben, ezek körül a hitszónokok körül, az iszlámban én, mi, ezek a fiatalok közösségre találtunk. Ami óriási érzés az elutasítottság, a kirekesztettség után ezeknek a bizonytalan identitású embereknek. Érzed, hogy testvérek vesznek körül, akik készek érted akár meghalni is. Én 17 évesen kezdtem el ezekbe a körökbe járni.

Mit csináltatok pontosan?

Először prédikációkat hallgattunk, aztán magunk is térítettünk, meg kalapoztunk a csecsen ellenállóknak. A pénzt iszlám vallási alapítványokon keresztül jutott el Csecsenföldre. Meg gyakorlatoztunk.

Mire?

Csinálni akartunk valamit, úgy akartuk érezni, hogy teszünk valamit, akármit. Kölykök voltunk. Készültünk a nagy felkelésre, vagy nem tudom. A frusztráció egyszerűen túl sok volt, én 18 évesen ott tartottam, hogy ha valaki ad egy repülőjegyet, akkor én boldogan lerepülök Tel-Avivba, felszállok egy buszra és felrobbantom magam. Ebből végül nem lett semmi, ilhamdulilla (hál'Istennek - a szerk.), de három srác elment Afganisztánba, egy kiképzőtáborba.

Milyen kiképzőtáborba?

Ma úgy mondják, al-Kaida.

Ilyen egyszerűen? Hogy jutottak oda?

Akkoriban máshogy mentek a dolgok. Az MI5 (a brit belső elhárítás - a szerk.) szinte mindent megengedett, amíg az itteni sejtek nem dolgoztak brit érdekek ellen. Bemehettél egy mecsetbe, és mindig volt ott egy-két fej, akinél lehetett érdeklődni, ha be akartál szállni valami buliba. Az afgán meg a csecsen meg a palesztinai háborúkról szóló kalózvideók végén volt egy telefonszám, amit fel lehetett hívni, ha tenni akartál valamit. Ma már nem ilyen egyszerű, de akkoriban simán el tudtál repülni Karacsiba, Pakisztánba, és ha megfelelő kontaktod volt, ők átjuttattak a határon Afganisztánba, a kiképzőtáborokba.

Az MI5 főigazgatója, Jonathan Evans tavaly novemberben azt mondta, hogy legalább négyezer muszlim fanatikus van Nagy-Britanniába, akik közvetlen veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra. Értem, hogy rengeteg a frusztrált fiatal muszlim, akik nem tudnak beilleszkedni, akik a vallásba menekülnek emiatt, de azt nem, hogy mi veszi őket rá, hogy potenciálisan a saját életüket is eldobva megöljenek egy csomó ártatlant.

A frusztráció. A fő gond az, hogy az angliai mecsetek jelentős részében az elmúlt húsz évben az iszlám szaúdi, vahabita ágát tanították, ami egy nagyon szigorú, a szövegeket szó szerint értelmező iskola, és teljesen nélkülözi a hagyományos iszlám rugalmasságát. Abszolútumokban gondolkodik, elutasítja az iszlám minden más értelmezését, a síitákat például eretneknek tekinti, a többi vallásról nem is beszélve. A vahabizmus a szaúdi monarchia harciasságában, az Arab-félsziget török uralom elleni harcában gyökerezik. Harcias, nacionalista ideológia. Szóval nem egyszerűen csak egy csomó frusztrált, érzelmileg instabil emberről beszélünk. Hanem arról, hogy van egy ideológia, ami azt nyomja nekik folyton, hogy ezt és ezt kell megtenned, mondjuk föl kell robbantanod magad valahol, és ha megteszed, akkor a mennyországba jutsz, ahol mindent megkapsz, amit valaha akartál. Mindez erkölcsileg teljesen oké, még fantasztikus jutalom is van érte. El tudod ezt képzelni? Egy lépés vezet a teljes kirekesztettségtől oda, hogy egy igaz ügy teljes részévé válj. És mindez abszolútumokban kifejezve. Tökéletesen egyszerű az egész.

Egyetértesz Jonathan Evansszel a veszélyt illetően?

Az biztos, hogy az ország tele van őrültekkel, és rengeteg ember van, akiket az elhárítás hagy szabadon mászkálni, mert egy picit most behúzták a nyakukat. Nem tudom, mikor lesz a következő robbantás. De ez egy komoly dolog. Egy deviáns szubkultúrával élünk együtt, és ez természetszerűleg probléma. A napokban voltam egy mecsetben előadni, az egyik fickó előrehajolt és egy revolver esett ki a zsebéből. Komolyan mondom, adj egy hetet, és összegyűjtök neked egy hadseregnyi őrültet, aki készen állna magát felrobbantani Izraelben. Gond nélkül.

Hogyan távolodtál el ettől a világtól?

Mindig érdekelt a vallás meg a filozófia, és vállaltam azt a kockázatot, hogy kimászom ebből a burokból, amiben voltam, és olvasok egy kicsit. Azt mondtam magamnak, hogy várjunk csak egy percet, miért nem akarják, hogy ezeket a könyveket elolvassam? Miért csak vahabita irodalmat lehet olvasni? Ha a mi ideológiánk tényleg igaz, akkor kibír egy kis vitát, egy kis kihívást, nem? És elkezdtem olvasni, és ez az egész elvezetett a hagyományos iszlámhoz, ami egy nagyon rugalmas és türelmes valami. Óriási megkönnyebbülés volt. Emlékszem, ahogy elszivárgott a gyűlöletem, olyan volt, mint amikor leveszel egy nagy zsák követ a válladról. Végre fel tudtam állni, átnézni ezen a bozóton, ami körbevett. Belegondolni, hogy álljon meg a menet, minden ember a testvérem.

Elég egyszerűnek hangzik.

Valójában nem ilyen egyszerű persze, de ez a lényeg. Pont ezt csináljuk az alapítványnál (ld. keretes): megpróbáljuk elmagyarázni az embereknek, hogy az iszlám végeredményben a megbocsátásról, az elfogadásról szól. Van egy történet a prófétáról - béke legyen vele - a Koránban. Taífban prédikál éppen, és a gyerekek megdobálják kővel. De olyan csúnyán, hogy el kell menekülnie. És aztán az angyal (Gábriel - a szerk.) megkérdezi, elpusztítsa-e a várost. És ő azt mondja, ne, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek. És a taífiak később meg is térnek.

Szóval megbocsátást prédikálsz?

Elfogadást prédikálok. Az iszlám szó arabul belenyugvást, beletörődést, elfogadást jelent. Elfogadást és emberbarátságot. És tudod, ezt nem olyan nehéz elmagyarázni, még a legfrusztráltabb, legdühösebb embernek sem. Mert gyűlölni nehéz. Igazából senki nem akar gyűlölködni. Iszonyú fárasztó. Látnod kellene a megkönnyebbülést egyes emberek arcán, miután kijönnek az előadásainkról. Persze annyi oka van, hogy felnyomjuk az agyvizünket, a világ tele van igazságtalanságokkal. De mi a válasz? Nem az, hogy felrobbantjuk magunkat. Ne arra használjuk a negatív energiáinkat, hogy bombát próbálunk építeni samponból meg laposelemből. Hanem arra, hogy megpróbálunk segíteni az embereken.

A hagyományos iszlám nem az a tűzokádó valami, amit mostanában a tévében hallasz ezeknek a harcias prédikátoroknak a szájából. A valódi iszlám üzenete univerzális és humanista. Végeredményben hasonlít arra, amit Jézus tanított (Jézus a Koránban is szerepel, egyike a muszlim prófétáknak Isza néven - a szerk.). Jézus feláldozta az életét az emberekért. De nem úgy, hogy felrobbantotta magát a téren, igaz? Le kell számolnunk az iszlámnak ezzel a törzsi értelmezésével, hogy mi muszlimok vagyunk, ők meg nem, és hogy a legrosszabb muszlim is jobb, mint a legjobb hitetlen. Egy jó muszlim szerintem azt mondja: az a keresztény, az a zsidó, aki őszintén gyakorolja a vallását, a mennybe megy. Nincs akkora különbség köztünk. Muszlimnak, jó muszlimnak lenni csak egyfajta humánus, erkölcsös életmód. Szerintem simán lehetünk jó muszlimok a Nyugat kellős közepén. Összefér a kettő.

Oké, de mi a helyzet például a homoszexualitással? Hogyan egyezteti össze egy hithű muszlim azt, hogy Nyugaton az ilyesmi legális, míg a Korán, ami a muszlimok szerint Isten szava, nem helyesli? Itt lesznek problémák, nem? Sőt, ami azt illeti, vannak is: gondolj a híres rotterdami imámra, Halíl el-Múmnira, aki évekig arról prédikált, hogy a melegek rosszabbak, mint a disznók, és a homoszexualitás olyan betegség, ami az egész társadalmat el fogja emészteni.

Mindig lesznek problémák, ha szó szerint értelmezed a vallási szövegeket. Én pont azt mondom, hogy az iszlámnak el kell mozdulnia ettől a szó szerinti, merev megközelítéstől. Láttam én is melegfelvonulásokat, őszintén szólva nekem is kicsit sok volt, pedig nálam elfogadóbb ember nem sok van. Én csak annyit mondok, hogy mindenki lazítson egy kicsit. Nyugi. A muszlimok között is vannak melegek, mindig is voltak. Élni és élni hagyni, oké? Van egy prófétai példabeszéd, hogy mit kell csinálni, ha az ember sétál a mezőn és az útjába kerül egy fa. Kivágod vagy kikerülöd? Na ugye.

Szlankó Bálint, London

KAPCSOLÓDÓ CIKK