Szlovák-magyar becsületbíróságot szeretne Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levélben kéri Robert Fico szlovák kormányfőtől, hogy vizsgálja ki a dunaszerdahelyi futballmérkőzésen történteket - erről a kormányfő vasárnapi sajtótájékoztatóján beszélt. Gyurcsány bejelentette: kezdeményezi, hogy a szlovák és a magyar politikusok írjanak alá egy közösen kidolgozott magatartáskódexet. A kormányfő egy olyan becsületbíróságot is szeretne, ahol a felmerülő nemzeti sérelmeket tisztázhatnák.
Vágólapra másolva!

Levélben fordul Robert Ficohoz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, amelyben azt kéri a szlovák miniszterelnöktől, hogy a dunaszerdahelyi rendőri beavatkozásról folytasson le egy, a rendőrségtől független vizsgálatot, ennek eredményét pedig küldje meg Magyarországnak. Erről maga Gyurcsány Ferenc beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Gyurcsány elmondta: a szlovák félhez várhatóan kedden megérkező a levélben azt is kéri, hogy Robert Fico az említett vizsgálatot követően "értékelje a helyzetet, vegye számba a bizonyítékokat, indokolja a fellépés jogosságát, ezt foglalja össze egy jelentésbe és küldje meg a magyar félnek". A kormányfő hozzátette: ha a válasz megérkezik, azt a magyar kormány nyilvánosságra hozza.

Gyurcsány javaslatai

Gyurcsány szerint a szombati magyar-szlovák kormányfői találkozó után három tapasztalattal lett gazdagabbak. Az első szerint a szlovák kormány megelégszik azzal, hogy a szlovákiai magyarság helyzete ne legyen rosszabb annál, mint amikor Robert Fico kormányt alakított. A második tapasztalat az, hogy a hazai radikális szervezetek kárt okoznak Magyarország nemzetközi tekintélyének és kárt okoznak a határon túli magyaroknak. A harmadik tapasztalatról Gyurcsány azt mondta: Szlovákia helyenként ugyan fellép fel a fasisztoid csoportokkal szemben, közben azonban adós marad, olyan kérdésekben, ahol felvetődik, jogsérelem történt magyar emberek rovására.

Gyurcsány Ferenc megismételte azt a hatpontos javaslatcsomagot, amelyet a magyar fél szombaton ismertetett a szlovák kormányfővel. E szerint mindkét kormány vállaljon garanciát arra: a kisebbségi oktatás és kultúra intézményeit segíti és támogatja. A magyar javaslatok között szerepel, hogy mindkét országban tegyék lehetővé, hogy a kisebbségi oktatási intézmények szabadon használhassák a másik országban kiadott tankönyveket. A kormányfő kezdeményezte, a két ország politikusai fogadjanak el nemzeti-nemzetiségi magatartáskódexet, és állítsanak fel paritásos alapon becsületbíróságot.

A kormányfő szerint e fórumon a felmerülő nemzeti, nemzetiségi sérelmeket tisztázhatnák. A magyar fél azt is javasolta, hogy bármelyik ország kezdeményezhessen közös vizsgálatot, ha úgy ítéli meg, hogy a másik ország területén nemzeti, nemzetiségi, kisebbségi élethelyzettel kapcsolatos jogsérelem gyanúja vetődik fel. Gyurcsány bejelentette, felkérte Draskovics Tibor igazságügyi minisztert, hogy tegyen javaslatot, milyen módon lehet gátat vetni annak, hogy a hazai radikális, szélsőséges mozgalmak rombolják Magyarország tekintélyét.

Az ügyészi jelentést küldik

Fico várhatóan Dobroslav Trnka legfőbb ügyész álláspontját küldi meg válaszul Gyurcsánynak - mondta a kormányfő vasárnap este a TA3 szlovák hírtelevízió műsorában. "Nem egészen értem, miért nem tegnap (a révkomáromi találkozón) fogalmazta meg ezt az elvárását Gyurcsány Ferenc" - mondta Fico, aki a legfőbb ügyész parlamenti bizottság előtt elhangzott megállapítására hivatkozott, amely szerint a szlovák rendőrség Dunaszerdahelyen a szlovák törvényeknek megfelelően lépett fel.

"Az az érzésem, hogy (Gyurcsány Ferenc) a tegnapi komárnói találkozón és az odahaza, a híveitől és az ellenfeleitől begyűjtött kritika birtokában most mintha gyorsan valamilyen elveszített versenyt igyekezne megnyerni, de semmi gond: ha írt, én majd válaszolok. Azt hiszem, a dunaszerdahelyi történésekkel kapcsolatosan a szlovák kormány álláspontja nagyon világos. Nekünk elegendő a legfőbb ügyész véleménye" - mondta Fico. A miniszterelnök szerint számos, Gyurcsány által megfogalmazott dologról nem a révkomáromi megbeszélésük során, hanem csak az azt követő sajtótájékoztatón értesült. Ilyen volt például az, hogy az őt Budapestre invitáló meghívás sem a négyszemközti megbeszélés alatt hangzott el.

Szombati találkozó

A kormányfő a szlovák kormányfővel folytatott szombati révkomáromi találkozója után is elmondta: Magyarországot nem elégíti ki Robert Fico válasza a Dunaszerdahelyen történtekkel kapcsolatban, és továbbra is úgy gondolja, nincs bizonyíték arra, hogy a rendőri fellépés jogszerű és arányos volt a november 1-jei dunaszerdahelyi futballmérkőzésen. Gyurcsány szerint csalódást keltő, hogy a vizsgálati eredményt még mindig nem kapta meg Magyarország, annak ellenére, hogy ezt többször kérte. A kormányfő azt mondta: még gondolkodnia kell a magyar kormánynak azon, lépnek-e a továbbiakban a Dunaszerdahelyen történtek ügyében.

Robert Fico a találkozó utáni sajtóértekezleten a futballbotránnyal kapcsolatban megismételte a korábbi szlovák álláspontot, hogy a "rendőrség beavatkozása megfelelő és indokolt volt". Gyurcsány felvetésére Fico azt felelte: ha valaki ezzel a válasszal nem elégedett, megvannak a megfelelő jogi eszközök, hogy a kérdést újra megvizsgálják. "Számomra a szlovák ügyészség álláspontja az irányadó" - jelentette ki.

A szombati találkozón négypontos közös nyilatkozatot írt alá Gyurcsány és Fico a szélsőséges megnyilvánulások visszaszorításáról, valamint a kisebbségek védelméről. A nyilatkozat szerint mindkét kormányfő ellenez minden radikális ideológiát, az ilyen eszméket követő mozgalmakat, az idegengyűlölet, a sovinizmus és nacionalizmus mindenféle formáját. A kormányfői nyilatkozat kiáll a nemzeti kisebbségek kulturális és etnikai önazonosságának megőrzése mellett, mert a dokumentum szerint a kisebbségek természetes kapcsot képeznek a két ország között, és hozzájárulnak az együttműködés erősítéséhez.

A kormányfői találkozó előzménye, hogy Göncz Kinga külügyminiszter október elején magához kérette Szlovákia budapesti nagykövetét. Göncz szerint a pozsonyi kormány megszegte korábbi ígéretét azzal, hogy a legújabb szlovák tankönyvekben a helységnevek nem szerepelnek magyar nevükön. Nehezményezte azt is, hogy a szlovákiai magyar iskolák alig jutottak EU-s támogatásokhoz. Ezt követően a szlovákok is bekérették a pozsonyi magyar ügyvivőt. Ján Slota, a radikális Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője pedig Hitlerhez hasonlította és nyomorultnak nevezte Göncz Kingát.

Tovább élezte a feszültséget, hogy november elsején öt magyar állampolgár sérült meg a szlovákiai Dunaszerdahelyen, amikor a DAC helyi labdarúgócsapat és a pozsonyi Slovan Bratislava mérkőzésén a magyar szurkolók összecsaptak a szlovák rendőrökkel. Az összecsapásról készült felvételeken nem látszik semmi, ami indokolta volna a kemény fellépést. A szlovák rendőrség szerint videóval tudják bizonyítani, hogy a magyar szurkolók nem látható helyen támadtak a rendőrökre, de a videót még nem küldték meg. Később Magyarországon több szlovákellenes incidens történt: a budapesti szlovák nagykövetség épülete előtt szlovák zászlót égettek el, két szlovákok lakta pilisi településen pedig lemázolták a szlovák nyelvű helységnévtáblát.