Esendő zseni kaphatja az amerikai kincstár kulcsát

2008.11.17. 11:46

Az Egyesült Államok pénzügyminiszteri posztjára az egyik legesélyesebb jelölt Lawrence Summers. Közgazdaságtani zseni, akit azonban könnyen lehet, hogy felelősség terhel a mostani válságért. Konfrontatív figura, aki többször is magyarázkodni kényszerült félresikerült kijelentései miatt, és a változás embereként is nehezen lehetne eladni, hiszen már Reagan alatt is fontos tisztséget is viselt. De az is lehet, hogy egyszer már megmentette a világot.

"Azért van több férfi, mint nő a legfelsőbb tudományos körökben, mert a férfiaknak jobb képességeik vannak". "Az afrikai országoknak abból kellene pénzt csinálniuk, hogy a fejlett országok odaszállítják a hulladékukat, és fizetnek ezért". Valószínűleg nem sok embernek bocsátana meg két ilyen kijelentést az amerikai közvélemény. Lawrence Summersnek azonban igen.

Bár sokan támadják furcsa megnyilatkozásai miatt, úgy tűnik, tett annyit a mérleg másik serpenyőjébe, hogy ő legyen a legesélyesebb jelölt a pénzügyminiszteri posztra az Obama-kormányzatban. Ez a pozíció pedig talán a legfontosabb most, a 700 milliárd dolláros pénzügyi csomag legnagyobb részének elköltéséért ugyanis a kincstár új vezére lesz a felelős.

Bocsánat, csak vicceltem

A nyilvánosság elé ugyan ilyen leegyszerűsített formában jutottak el Summers fenti idézetei, a valóság azonban valamivel árnyaltabb. Előbbi kijelentés 2005-ben hangzott el egy konferencián, ahol Summers három okot sorolt fel, amiért többen vannak a férfiak a felső tudományos körökben: egyrészt mert ők inkább hajlandóak vállalni az ilyen munkával járó elkötelezettséget, másrészt az említett jobb képességek miatt, harmadrészt pedig a diszkrimináció és az eltérő nemi szerepek miatt (ebben a fontossági sorrendben). A beszéd óriási felháborodást keltett (ugyanis a világ egyik legelismertebb egyeteme, a Harvard igazgatójaként tette ezt a kijelentést), később elnézést is kért érte, számos kollégája ugyanakkor kiállt mellette, akik elmondták, hogy Summers karrierje során mindig segítette a nőnemű munkatársait.

Az afrikai hulladékgazdálkodásra vonatkozó ötlete jóval korábbról, 1991-ből származik, amikor a Világbanknál dolgozott vezető közgazdászként. Egy munkatársa készített egy tanulmányt, mely szerint a fejlődő országoknak engedniük kéne, hogy a fejlett országok náluk helyezzék el a hulladékukat. Ezekben az országokban ugyanis jóval alacsonyabbak a bérek, tehát a hulladék miatt megbetegedett vagy meghalt munkások jóval kisebb kiesést okoznak - szólt az érvelés, amellyel nem Summers állt elő, ő csak aláírta az erről szóló előterjesztést. A jegyzet eljutott a sajtóhoz, a felháborodás ebben az esetben sem maradt el. Utólag úgy magyarázták, természetesen csak egy szatirikus kommentárról volt szó, ami pont azt akarta bemutatni, hogy a szabadkereskedelem nem felétlenül előnyös a fejlődő országok számára.

Két Nobel-díjas a családban

A radikális gondolatok Summers egész pályafutását végigkísérték. Csodagyerekként kezdte, már tizenhat éves korában felvették a világ egyik legjobb műszaki egyetemének számító Massachusetts Institute of Technology-ra, ahol fizikát tanult, közgazdaságtannal csak néhány évvel később a Harvardon kezdett el foglalkozni.

Nem akármilyen családból jutott idáig ilyen fiatalon: mindkét szülője a Pennsylvania Egyetem professzora, és van két közgazdaságtani Nobel-díjas nagybátyja is Paul Samelson és Kenneth Arrow személyében. 1982-ben, még végzős diákként szakszeminárium-vezetőjének közreműködésével Washingtonba került, ahol Ronald Reagan elnök gazdasági tanácsadó testületében dolgozott tíz hónapot éppen akkor, amikor a Reagan-kormányzat legjelentősebb deregulációs döntései születtek.

Diplomája sem volt még, de már szerepet játszott olyan folyamatokban, amelyek máig hatással vannak az amerikai gazdaságra és a társadalomra. Summers pályafutásának egyik legfontosabb része volt ez, utólag mégis úgy értékelte, a Regan-gazdaságpolitka túlságosan ideologikus, minden kérdésre ugyanazt a választ (kisebb állam, kevesebb adó) akarta adni.

Az évtized nagy részét a Harvardon töltötte, 28 éves korára minden idők legfiatalabb professzora lett. Foglalkozott a makroökonómiától a pénzügytanon át a munkagazdaságtanig a közgazdaságtan mindenféle ágazatával. Gazdasági és politikai elképzelései alapvetően nem változtak, mégis közelebb került a demokrata párthoz, annak konzervatív szárnyához. Első jelentősebb együttműködése a demokratákkal Michael Dukakis elnökjelölt 1988-as kampányában végzett gazdasági főtanácsadói tisztsége volt, Dukakis azonban nem lett elnök.

A világmegmentő csapatban

Az ekkor már zseninek tartott Summers legközelebb Litvániában kapott megbízást, hogy tanácsadóként segítse a privatizáció megindítását. Bár az eredmények csak közvetett módon köthetőek hozzá, a litván mérleg felemás: viszonylag sikeresen kezdődött a privatizáció, nem árusították ki a nemzeti vagyont és nem csak egy szűk réteg járt jól a privatizációval (főleg azért, mert kezdetben csak a kisebb állami vállalatokat adták el).

A gazdasági átalakulás ugyanakkor brutális volt: Litvánia volt az első Kelet-Európában, mely visszaszavazta a hatalomba a kommunista utódpártot (már 1992-ben). Az öngyilkosságok aránya pedig az átalakulást követő öt évben megduplázódott, ebben Litvánia világelső lett akkor - ez persze valamilyen mértékben minden átalakuló országban megfigyelhető volt, de Litvánia ezek közül is kiemelkedett.

Karrierje a Világbanknál folytatódott, ahol két éven át vezető közgazdászként dolgozott. A kilencvenes éveket a demokrata irányítás alatt álló pénzügyminisztériumban töltötte, ahol a ranglétrán egyre feljebb jutva 1999-ben jutott el a csúcsra: Bill Clinton ekkor nevezte ki a minisztérium élére.

Mire miniszter lett, egyszer már megmentette a világot: a Time magazin legalábbis egy címlapot szentelt az Alan Greenspan-Robert Rubin-Lawrence Summers hármasnak (a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke, a pénzügyminiszter illetve az akkor még pénzügyminiszter-helyettes), a "A világot megmentő bizottság" címmel. Az 1997-ben Ázsiában kirobbant pénzügyi világválság ugyanis a lap értékelése szerint az ő munkájuknak köszönhetően nem rázta meg igazán Amerikát, a növekedés fennmaradt, az pedig áttételesen az egész világnak segíthet kilábalni a bajból. Az eredmények valóban magukért beszéltek: az amerikai gazdaság növekedési üteme ekkor évi 5 százalékos volt, a munkanélküliség 28 éves mélypontra süllyedt.

Summers ekkorra már sokan a közgazdaságtan Kissingereként emlegették - a 20. század talán leghíresebb diplomatájához hasonlóan Summers sem idealista alapon, hanem gyakorlati megfontolások és érdekek szerint, meglepő egyedi ötletekkel és kérlelhetetlen szigorúsággal dolgozott. (Maga Kissinger egyébként úgy gondolja, Summersnek kéne adni egy állandó munkát a Fehér Házban, ahol minden ott születő rossz ötletet ki tudna javítani.)

Néha túlzottan szigorúan is: az IMF-fel teljes összhangban a válság idején arra ösztönözte a fejlődő országokat, hogy emeljék kamataikat, és drasztikusan csökkentés az állami kiadásokat hogy megtartsák a befektetőket. Utólag egyértelmű, ezzel csak fokozták a válságot, és az IMF is beismerte, hogy túlzottan kemény volt, ám a következményeket nem lehetett visszacsinálni - a példák közé sorolható Malajzia, ahol milliók szegényedtek el a krízis után, vagy Oroszország, ahol a kapitalizmusba és a nyugati liberalizmusba vetett hit semmivé foszlott, hatalomra segítve Vlagyimir Putyint.

Nem fognak kockázatot vállalni

Summers kapcsolatba hozható a mostani pénzügyi válsággal is. A Washington Post szerint 1998-ban a határidős pénzügyi ügyleteket szabályozó-felügyelő testület (Commodity Futures Trading Commission, CFTC) vezetője, Brooksley Born azzal fordult a pénzügyminisztériumhoz és a Fedhez, hogy az egyre terjedő és egyre átláthatatlanabb derivatív pénzügyi termékek piaca szigorú szabályozásra szorul. Summers, Rubin és Greenspan mereven elzárkóztak a felvetéstől, mondván, a befektetőkben megvan a kellő óvatosság, senki nem ellensége önmagának így nem fognak felesleges kockázatokat vállalni.

Forrás: Getty Images
Obama beveheti a csapatba

Born azzal érvelt, hogy ha az átláthatatlan és senki által sem ellenőrzött, óriási értékekre szóló, válságos időkben kikényszeríthetetlen szerződések által létrehozott építmény összeomlik, az a jól szabályozott piacokat is maga alá temeti. Javaslatát mégis lesöpörték az asztalról, sőt, Summersék ezek után a CFTC-t is alkalmatlannak minősítették feladata ellátására. (A teljes történethez hozzátartozik, hogy 1999-ben Born javaslata a kongresszus elé került, ahol egy ideig még támogatták is. Born tizenhét kongresszusi meghallgatáson vett részt, ám az akkori internetboom hatására a törvényhozás inkább további dereguláció mellett döntött.)

A Clinton-korszak végével Summers is távozott a pénzügyminisztérium éléről, de semmivel sem kisebb presztízsű munkahelyre: 2001-ben a Harvard igazgatója lett, aminél rangosabb pozíciót aligha lehet elképzelni az oktatás területén. Ötéves tevékenysége itt sem múlt botrányok nélkül, és bár a legnagyobb médiavisszhangot a nőkkel kapcsolatos kijelentése kapta, egy másik ügy talán figyelemreméltóbb ennél.

A Harvard már a kilencvenes évek óta szerződésben állt az amerikai kormány nemzetközi fejlesztési programjával, melynek keretében az egyetem szakemberei tanácsadóként vettek részt az orosz privatizációban. Andrei Shleifer orosz származású közgazdász, Summers korábbi tanítványa és személyes jóbarátja a program egyik főszereplője volt, kiderült azonban, hogy felesége cégén keresztült orosz részvényekkel üzletelt, miközben tanácsokat adott a kormánynak.

Az összeférhetetlenségből bírósági ügy lett, ami öt évig húzódott, Shleifer mindvégig tagadta, hogy bármi törvényelleneset csinált volna. Az ügy megállapodással zárult, az egyetem 26,5 millió dollárt fizetett az amerikai államnak, Shleifernek pedig 2 milliót. Az egyetemen belül ugyanakkor elmaradt a felelősségrevonás, és a 2006-ban elvégzett feltáró vizsgálat azt sugallja, Summers - bár valószínűleg konkréten semmilyen törvényellenes dolgot nem tett - felhasználta pozícióját, hogy megvédje barátját. (Amikor az ügy 2000-ben kirobbant, Summers még nem volt igazgató, és az őt kiválasztó testület tisztában volt Shleiferhez fűződő szoros barátságával. Később hivatalosan semmilyen szinten nem vett részt az eljárásban, melyet egy független testület vezetett.)

A felelősségrevonás elmaradása visszatetszést keltett a Harvardon, amelyet éppen eléggé felkavart Summers sokak szerint arrogáns, intoleráns és diktatórikus stílusa. Az igazgató a legtöbb beszámoló szerint, saját intellektuális képességei teljes tudatában szereti éreztetni, hogy ő a legokosabb ember a szobában, és bár szereti, ha vitatkoznak vele, az egyetemen ezek nem éppen termékeny viták voltak - egyetemi karrierje végére mindenkivel összeveszett. Az ellentéteket nem is sikerült elsimítani, 2006-ban végül lemondott, professzorként azonban a Harvardon maradt.

Bár még nem biztos, hogy pénzügyminiszter lesz, Obama átmeneti csapatában már helyet kapott. Egyként áll ki Summers mellett az egyik legismertebb amerikai újságíró, Fareed Zakaria, David Gergen politikai tanácsadó, a Time, a Financial Times és a Wall Street Journal gazdasági blogja, mondván, kivételes intelligenciája, krízishelyzetben szerzett tapasztalatai, és az a tény, hogy akkor volt pénzügyminiszter, amikor utoljára volt igazán erős a gazdaság, tökéletes jelöltté teszik.

Ezzel szemben az OpenLeft nevű politikai blog már online petíciót indított Summers jelölése ellen, amit támogat többek között a Nation című baloldali hetilap is. A nőszervezetek tiltakozása pedig olyan erős, hogy a napokban a Politico már felvetette, ez okozhatja Summers bukását. Maga a jelölt mindenestre úgy tűnik, tanult a hibáiból: Financial Times-ban vezetett rovatában nemrég arról írt, az inga szerinte is a szélesebb körű szabályozás felé kell, hogy elmozduljon.

KAPCSOLÓDÓ CIKK