Sólyom találkozóra hívta a szlovák államfőt

Vágólapra másolva!
November 29-ére javasolt találkozót Ivan Gasparovic szlovák államfőnek Sólyom László köztársasági elnök. Az informális találkozón a két ország viszonyát terhelő problémákról egyeztetnének.
Vágólapra másolva!

Sólyom László azt javasolta szlovák kollégájának, hogy "november 29-én találkozzanak, és a korábban kialakult gyakorlatnak megfelelően nyilvánosság előtti párbeszédet folytatva tekintsék át a szlovák-magyar kapcsolatok szélesebb összefüggéseit, a két ország viszonyát terhelő problémák gyökereit" - közölte kedden a Köztársasági Elnöki Hivatal. A találkozó időpontját napok óta egyeztetik, a korábbi javaslatok a szlovák félnek nem feleltek meg. A találkozó helyszínéről a diplomáciai gyakorlat szerint az után fognak egyeztetni, ha az időpontban már megállapodtak.

Ivan Gasparovic november 11-i lengyelországi látogatásán közös nyilatkozat kiadását javasolta Sólyom Lászlónak a szlovák-magyar kapcsolatok ügyében. A két ország államfője akkor azért találkozhatott, mert mindketten részt vettek a függetlenség napja alkalmából rendezett központi varsói ünnepségeken. Egy nappal később Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője bejelentette, hogy Sólyom László a szlovák államfő által javasolt közös nyilatkozat helyett a két ország elnökének személyes találkozóját, az érdemi megbeszélést részesíti előnyben.

Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák kormányfő november 15-én találkozott egymással. A révkomáromi találkozón közös nyilatkozatot írtak alá a szélsőséges megnyilvánulások visszaszorításáról és a kisebbségek védelméről. A találkozóra azért volt szükség, mert Magyarország és Szlovákia viszonya az utóbbi időben elmérgesedett, a kapcsolatok a dunaszerdahelyi focimeccsen történtek után süllyedtek mélypontra. Szombaton a magyar kormányfő újabb, budapesti találkozót javasolt.