Szombaton jönnek haza a Bangkokban rekedt magyarok

Vágólapra másolva!
Szombaton indulnak haza az Unitravel Bangkokban rekedt magyar utasai, akik a kormányellenes tüntetők reptérblokádjai miatt kedd óta nem tudnak hazatérni. Egyetlen magyar sem sérült meg, szombatig szállást és teljes ellátást biztosítanak nekik.
Vágólapra másolva!

Szombaton hazaindulnak az Unitravel Bangkokban tartózkodó magyar utasai - jelentette az utazási iroda csütörtökön.

A magyarok a Bangkoktól mintegy 150 kilométerre délkeletre található Pattaya város U-Tapau nevű repülőteréről indulnak haza. Szombatig az eddigieknek megfelelően szállást és teljes ellátást biztosítanak nekik a thai fővárosban.
Balogh András bangkoki nagykövet szerint néhány tucat magyart érint, hogy Bangkokban kedden határozatlan időre lezárták a kormányellenes tüntetők ostromolta Szuvarnabhumi nemzetközi repülőteret, majd szerdán a főváros másik repülőterét is.

Mint mondta, valamivel több mint tíz magyar állampolgár jelentkezett a magyar nagykövetségen és konzulátuson. Mivel a Bangkokban rekedt magyarok száma csekély, nem annyira drámai a helyzet, mint más nemzeteknél. Nemsokára ugyanis beindul a főszezon, ezért Tokió és Bangkok között például napi nyolc járat közlekedik, főként turistákkal, akiknek egyelőre nem lehet megoldani a hazautazását.

A nagykövet elmondása szerint a thaiföldi külügyminisztérium a város különböző pontjain felhívásokat helyezett el, amelyben segélyhívó számok szerepelnek. Ezek segítségével tudják átirányítani a segítségre szorulókat a magyar nagykövetségre vagy a konzulátusra.

Balogh András szerint egyetlen magyar sem sérült meg a tüntetések során, és arról sincs tudomása, hogy bármilyen támadás indult volna külföldiek ellen. Az Európai Unió nagykövetei közös nyilatkozatot adtak ki, melyben a bangkoki külügyminisztériummal szoros kapcsolatban állva azt követelték, hogy a kormány és az illetékes hatóságok lépjenek a helyzet megoldása érdekében. A Szuvarnabhumi repülőtér, amely évi 50 millió utas fogadására képes, ennyi utast nem tud máshová átirányítani - mondta Balogh András.

A nagykövet is úgy tudja, hogy Szomcsai Vongszavat thaiföldi kormányfő a két bangkoki repülőtéren csütörtökön szükségállapotot rendelt el, és a rendőrök a légierő és a haditengerészet egyes egységei segítségével próbálják meg eltávolítani a tüntetetőket a repülőterekről.