Mumbai: egy hotelban folynak még harcok

2008.11.28. 6:13

Öt túsz holttestét találták meg a kommandósok, miután rátörtek arra a mumbai zsidó közösségi házra, ahol a szerdán kezdődött vérengzést végrehajtó fegyveresek több embert fogva tartottak. Kommandósok hatoltak be pénteken a két megtámadott mumbai luxushotelbe is, és az egyik felett sikerült átvenniük az ellenőrzést. A vérengzésnek a CNN-IBN hírtelevízió szerint 155 halálos áldozata van, de a BBC még 130 halottról tud. Arról továbbra is folynak a találgatások, hogy kik állhatnak a támadások mögött.

Hosszú harcot folytattak az indiai kommandósok a mumbai zsidó közösségi háznál pénteken. A feltevések szerint a szerda este kezdődött vérengzést végrehajtó fegyveresek több embert tartottak fogva az épületben. Egy izraeli diplomata közölte, hogy öt túsz holttestét találták a hatóságok a házban. Beszámolók szerint két túszejtő is életét vesztette.

A központot nem sokkal korábban erős robbanás rázta meg, betörve több szomszédos éplet ablakait is. Az első robbanást fegyverropogás és több kisebb detonáció követte. Szemtanúk szerint a központot elfoglaló terroristákkal tűzharcot vívó különleges egység hajtotta végre a robbantást.

Péntek reggel ereszkedtek le kommandósok kötélen helikopterekről közösségi házra. Szemtanúk beszámolói szerint a kommandósok akciója előtt katonák tüzet nyitottak az épületre, feltehetően azért, hogy elvonják a túszejtők figyelmét. A különleges osztag sötétedés előtt indított még egy utolsó rohamot a központ ellen. Az indiai nemzeti gárda parancsnokának elmondása szerint a kommandósok az épület második emeletén jártak, amikor feljebb gránát robbant. Kiderült, hogy az iszlamista fegyveresek megöltek három túszt. A negyedik emeleten további két túsz holttestét találták meg, akikkel szintén a túszejtők végeztek. 

A fegyveresek által szerdán megtámadott két mumbai hotel közül az egyik, az Oberoi-Trident az indiai hatóságok ellenőrzése alá került - közölte JK Dutt, India nemzetbiztonsági főnöke. Azt mondta, a kommandósok megöltek két fegyverest, a rendőrség pedig 30 holttestet talált az épületben. A hotelben rekedt vendégek és szállodai dolgozók kiszabadultak - közölte a BBC.

Egy helyszínen, a Taj Mahal hotelnél továbbra is folynak a harcok, ahol a támadók még mindig tartanak túszul embereket. A Taj Mahal szállodába mintegy száz kommandós hatolt be, a terrortámadások kezdete után több mint ötven órával is lövéseket és robbanásokat hallani. A hotel egyik helyiségében legkevesebb harminc holttestet találtak, katonai források szerint legalább három felfegyverzett terrorista még tartja magát.

 A CNN-IBN péntek késő esti adatai szerint a szerda esti összehangolt terrorakcióknak legkevesebb 155 halottja és 327 sebesültje van. A BBC még továbbra is legkevesebb 140 halottról ír. Az azonban egyelőre nem világos, hogy ebbe beleszámították-e azokat a holttesteket is, amelyeket a hatóságok az után találtak, hogy a kommandósok behatoltak a hotelekbe. Az indiai hatóságok húsz külföldi állampolgár halálát és 22 sebesülését erősítették meg. Hivatalos helyről érkező értesülések szerint három német, két-két ausztrál, amerikai és francia, valamint egy-egy japán, kanadai, szingapúri és olasz halt meg. Két áldozat nemzetisége egyelőre ismeretlen. A zsidó közösségi házban megölt áldozatok között van a központot vezető rabbi, Gavriel Holtzberg és felesége is. 

Homályos a háttér

Szerda este ismeretlen fegyveresek körülbelül tíz helyszín - kórházak, szállodák, éttermek, vasútállomás - ellen intéztek összehangolt támadást. Pénteki indiai lapok szerint a mumbai merényletsorozat három gyanúsítottja bevallotta, hogy a pakisztáni Laskar-i-Taiba szélsőséges iszlamista szervezet tagja. A Dél-Ázsia egyik legnagyobb szélsőséges iszlám csoportjaként számon tartott Laskar-i-Taiba - Igazak Hadserege - viszont csütörtökön tagadta, hogy bármi köze lenne az India pénzügyi központját vérbe borító támadásokhoz.

Forrás: AFP

További képekért kattintson a fotóra!

Korábban is előfordult már, hogy több egyidejű merényletet követtek el iszlamisták Indiában, de akkor a célpontok inkább piacok, parkok, hindu vallási ünnepek voltak. Manmohan Szingh indiai miniszterelnök csütörtökön "az Indiával szomszédos országokat bázisul használó csoportokat" tette felelőssé a támadásokért, mindenekelőtt Pakisztánra utalva. Panab Mukherdzsi indiai külügyminiszter azonban pénteken nyíltan kijelentette: pakisztáni elemek állnak az iszlám szélsőségesek támadásai mögött.

Ezt követően Juszuf Raza Gilani pakisztáni kormányfő indiai kollégájával folytatott telefonbeszélgetésében az iszlámábádi miniszterelnöki hivatal szerint "ismét határozottan elítélte a támadásokat, hangsúlyozva, hogy Pakisztán maga is a terrorizmus áldozata". A miniszterelnök szóvivője egyúttal bejelentette: a pakisztáni titkosszolgálat vezetője Indiába utazik, hogy segítse a támadások körüli nyomozást.

Terrorizmussal foglalkozó nyugati szakértők óvatosságra intenek, szerintük ugyanis a rendelkezésre álló információk alapján nem lehet biztosan tudni, ki állhat a vérengzés mögött. A Washington Post által idézett elemzők rámutattak ugyanakkor arra is, hogy a támadás annyira összetett volt, és olyan sok ember részvételével zajlott, hogy nagyon komoly tervezést igényelhetett. Ehhez hasonlóra Indiában még nem volt példa, ezért szakértők azt feltételezik, hogy a támadók külföldről érkezhettek, vagy onnan kaptak segítséget.

Az Evening Standard című brit lap indiai kormányzati forrásokra hivatkozva kijelentette, hogy brit állampolgárságú pakisztániak is voltak a terroristák között. Gordon Brown brit miniszterelnök pénteken azt mondta, hogy erre egyelőre nincs bizonyíték. A brit hatóságok vizsgálják a kérdést.

Egy indiai tisztségviselő szerint az összehangolt terrortámadás elkövetői előre elrejtettek fegyvereket és robbanószert az Oberoi szálló egyik szobájában. Az indiai belső hírszerzés őrizetbe vett egy Abu Iszlami nevű iszlám szélsőségest, aki négy nappal a támadások előtt kivett egy szobát a szállóban. Fegyvereket, illetve hosszú harcra elegendő lőszert és robbanószert - köztük 40 kézigránátot - rejtett el a szobában, és a hírszerzési tisztségviselők a helyiségben több hitelkártyát és egy mauritiusi személyi igazolványt is találtak.

Glattfelder szombaton érkezik haza

Jól van és az elutazásra vár az Európai Parlament küldöttségének két magyar tagja, aki az indiai Mumbaiban tartózkodott a terrortámadások idején - erősítette meg Magyarország nagykövete pénteken az MTI-nek nyilatkozva. Franciaország egy 180 férőhelyes repülőgépet küldött az EP-delegációért és olyan európai uniós állampolgárokért, akik nem tudták elérni repülőgépüket - mondta Pálmai Géza telefonon az indiai fővárosból, Új-Delhiből. A repülőgép hetvenhét utassal helyi idő szerint szombat hajnalban indult útnak indult Mumbaiból, fedélzetén 29 francia, 19 olasz, 17 spanyol, 5 német, valamint 1-1 lengyel, kazah, görög, holland, svájci, algériai, illetve kongói állampolgárral. A gép megáll a Perzsa-öbölben, majd szombaton dél körül érkezik a párizsi Roissy repülőtérre.

Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője telefonon arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Glattfelder Béla EP-képviselő nem várta meg a francia gép indulását, hanem egy menetrendszerinti járattal Londonba utazott pénteken, és szombaton délelőtt érkezik meg Budapestre.

A néppárti uniós képviselő és Császi Levente szakértő az EP nemzetközi kereskedelmi bizottsága küldöttségének tagjaként érkezett Mumbaiba, India pénzügyi és gazdasági központjába. Császi Levente megvárja a francia gépet. Mint Pálmai Géza nagykövet elmondta, más magyar állampolgár továbbra sem kérte a nagykövetség segítségét. A Külügyminisztérium és a nagykövetség továbbra sem javasolja a magyar állampolgároknak, hogy Mumbaiba utazzanak - tette hozzá Pálmai Géza. A nagykövetség ismeretei szerint összesen, mintegy 100-150 magyar tartózkodik Indiában, beleértve azokat, akiket munkájuk odaköt, és azokat is, akik üzleti tárgyalásokra érkeztek.

KAPCSOLÓDÓ CIKK