Kissebbségvédelmi törvény kezdeményezését kérte szlovák kollégájától a magyar államfő. Sólyom László Érsekújváron találkozott Ivan Gasparoviccsal. Gasparovic azt mondta, nincs jogköre törvényeket kezdeményezni. A szlovák államfő ugyanakkor közölte, egyetért azzal, hogy mindkét nyelven szerepeljenek a földrajzi elnevezések a szlovákiai tankönyvekben.

Egy szlovákiai kisebbségvédelmi törvény megalkotásának kezdeményezésre szólította fel a szlovák államfőt Sólyom László szombaton Érsekújváron a két köztársasági elnök találkozója utáni sajtóértekezleten. A magyar államfő szerint ez jelentősen javítaná a szlovákiai magyarság közérzetét.

"A szlovák államfőnek nincs olyan jogköre, amely lehetővé tenné, hogy törvényeket kezdeményezzen a parlamentben" - tért ki a kérés elől Ivan Gasparovic szlovák államfő.

Gasparovic azt is mondta, egyet ért azzal, hogy a kisebbségi tankönyvekben kétnyelvűek legyenek a földrajzi megnevezések. Ugyanakkor néhány település neve - amelyeket a XIX. században magyarosította - kétséges - mondta Ivan Gasparovic a tárgyalás utáni sajtótájékoztatón.

Ivan Gasparovic és Sólyom László a helyi polgármesteri hivatal különtermében tanácskoztak. Sólyom a magyar-szlovák konfliktus gyökeréről, a nézeteltérések mélyebb okairól szeretett volna tárgyalni szlovák partnerével. Az államfői találkozó célja nem a konkrét, aktuális kérdések megvitatása - közölte előzőleg az államfő hivatala.

A vezető szlovák politikusok reakcióikban elutasították Sólyom javaslatait. Robert Fico, szlovák kormányfő szerint a magyar kisebbség jogai Szlovákiában az európai normákat meghaladó szinten vannak szabályozva. "Minden kísérlet ennek az európai szintet meghaladó szabályzatnak a megszilárdítására csak újabb feszültségeket szül" - tolmácsolta Fico álláspontját Katarína Klizanová-Rysová, a kormányzó Smer szóvivője.

"Az emberi és a kisebbségi jogok betartása Szlovákiában nagyon magas színvonalon van" - jelentette ki a TARS hírügynökségnek Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. Úgy vélte: a magyar államfő valószínűleg nem ismeri a szlovákiai helyzetet, ahol a kisebbségi jogokat az alkotmány és az egész jogrendszer is garantálja.

Az ellenzéki Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke, Pavol Hrusovsky szerint Szlovákiában nincs hagyománya annak, hogy minden területnek legyen egy emberi jogi biztosa. "Egy általános ombudsmanunk van, akihez a kisebbségi jogok védelme is tartozik" - jegyezte meg a pártelnök, aki szerint nincs szükség rá, hogy ezen változtassanak.