Nobel-díjast választott Obama energiaügyi miniszternek

Vágólapra másolva!
A kínai-amerikai Steven Chu Nobel-díjas fizikust választotta energiaügyi miniszterévé Barack Obama megválasztott amerikai elnök. Chu az alternatív energiaforrások szakértője.
Vágólapra másolva!

Nobel-díjas kutatót választott energiügyi miniszterévé Barack Obama leendő amerikai elnök - jelentette a CNN hírtelevízió szerdán. A kínai-amerikai Steven Chu a kaliforniai Lawrence Berkeley National Laboratory igazgatója, 1997-ben kapott fizikai Nobel-díjat. Az elismerést megosztva, az amerikai William D. Philips és a francia Claude-Cohen Tannoudji kutatókkal közösen kapta az atomok lézeres hűtésére és befogására kifejlesztett módszerért.

A Berkeley-ben működő laboratórium az egyik legrégebbi és leghíresebb amerikai atomfizikai kutatóközpont, ahol biológiai, környezetvédelmi és egészségügyi kutatásokat is végeznek.

Chu az egyetem fizikus, valamint molekuláris és sejtbiológia professzora, a laboratóriumot 2004 óta vezeti. Hangos szószólója az alternatív energiaforrások kutatásának, amelyet a globális felmelegedés elleni küzdelem részének tart. Mindenekelőtt a szénmentes energiaforrások kutatása mellett kötelezte el magát, kutatásai elsősorban a bioüzemanyagok, valamint a napenergia-technológiák területére irányultak. Azt sürgeti, hogy a tudósokat is vonják be a globális felmelegedés elleni harcba.

A professzor korábban a neves Stanford Egyetem fizika tanszékét vezette, azelőtt a Bell Labs elektronikai kutatólaboratóriumának munkáját irányította. A CNN szerint Chu tudományos tapasztalata hasznos lesz Obamának, aki több milliárd dollárt tervez költeni alternatív energiaforrások fejlesztésére, és több millió munkahelyet teremtene a környezetbarát energiaiparban.