Al-Kaida tagokat foghattak el Isztambulban

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A török hatóságok elfogtak szerdán Isztambulban 15 személyt, majd két tartományban 15 másik személyt, akikről azt gyanítják, hogy kapcsolatban állnak az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel. A török hírügynökség meg nem nevezett illetékesekre hivatkozva azt jelentette, hogy további letartóztatásokra is sor kerülhet.

Törökországban az ügyészség szerdán emelt vádat két személy ellen egy merénylet miatt, amelyet a szintén al-Kaida-tagoknak tartott gyanúsítottak az isztambuli amerikai konzulátus ellen követtek el júliusban. A merényletben három rendőr meghalt. 2003-ban az-al-Kaida tagjai sorozatos merényletek révén több mint hatvan emberrel végeztek Isztambulban.