New York Times: összeesküvést lepleztek le az iraki belügyminisztériumban

Vágólapra másolva!
Több mint harminc belügyi tisztviselőt tartóztatott le a kormányfő alá rendelt terroristaellenes elit egység az iraki belügyminisztériumban a New York Times szerint. A gyanúsítottak vélhetően kapcsolatban álltak azzal a csoporttal, amely újjá akarta alakítani Szaddám Huszein néhai diktátor Báász pártját.
Vágólapra másolva!

Összeesküvést lepleztek le az iraki belügyminisztériumban a New York Times szerdai értesülése szerint. A tekintélyes amerikai lap úgy tudja, hogy az elmúlt három napban 35 belügyi tisztviselőt tartóztatott le a közvetlenül Núri al-Máliki iraki kormányfő alá rendelt terroristaellenes elit egység.

A lap által idézett magas rangú iraki biztonsági illetékesek szerint az őrizetbe vettek minden valószínűség szerint kapcsolatban álltak a szintén leleplezett al-Auda csoporttal, amelyet azzal vádolnak, hogy újjá akarta alakítani Szaddám Huszein néhai diktátor Báász pártját. A csoporttal szövetkezők kenőpénzeket fizettek más belügyi illetékeseknek, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Erre utal, hogy a razzia során nagy mennyiségű pénzt is lefoglaltak.

Egy névtelenséget kérő rendőrtiszt viszont úgy nyilatkozott, hogy a letartóztatottak hosszú ideje közalkalmazottak, ugyanakkor valamikor a Báász párt alacsony beosztású tagjai voltak, éppen ezért őrizetbe vételük mögött politikai okok húzódnak meg.

A Times szerint Málikit bírálói azzal vádolják, hogy letartóztatásokkal akarja megerősíteni hatalmát egy hónappal az iraki tartományi választások előtt.