Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke az alkotmánybírósághoz fordul, ha a parlament újra elfogadja az államfő vétója utáni második körben az oktatásügyi törvényt. A jogszabály lehetővé tenné, hogy a magyar tankönyvekben magyarul szerepeljenek a helységnevek, és csak zárójelben tüntessék fel a szlovák változatokat.

Az alkotmánybírósághoz fordul a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), ha a parlament felülbírálja az államfő vétóját és másodszor is jóváhagyja a módosított oktatásügyi törvényt. "Szeretném hangsúlyozni, hogy nem értünk egyet a módosítással, amelyet - hála a Smer és az ellenzék támogatásának - sajnos elfogadtak. Nagyra értékeljük az elnök úr döntését, hogy a módosítást nem írta alá" - mondta Ján Slota, az SNS elnöke abban az interjúban, amelyet vasárnap közölt a TASR szlovák hírügynökség.
   
A módosított szlovák oktatásügyi törvény lehetővé tette volna, hogy a kisebbségi tankönyvekben előbb az adott kisebbség anyanyelvén, majd zárójelben államnyelven, tehát szlovákul tüntessék fel a földrajzi megnevezéseket. Ivan Gasparovic államfő azonban a törvényt megvétózta és visszaadta a parlamentnek. A vétó felülvizsgálatára a 150 tagú testületben 76 igen szavazat szükséges. A módosítás elfogadását korábban 107 képviselő támogatta.

Slota szerint elvi kérdés, hogy milyen nyelvű megnevezés lesz az első. "A hivatalos, az állami nyelvnek kell az első helyen, a nemzeti kisebbségi nyelvű megnevezés előtt szerepelnie" - mondta Slota. Szerinte ez a megoldás nem mondana ellent sem az alkotmánynak, sem a hatályos törvényeknek, sem Szlovákia nemzetközi kötelezettségvállalásainak kisebbségi téren.
   
Pavol Paska, a szlovák Nemzeti Tanács elnöke hasonlóan a többi, államfő által visszaadott jogszabályhoz a szabályoknak megfelelősen a parlament legközelebbi, vagyis februári ülésén tűzi napirendre a tankönyvtörvény módosítását - közölte a hírügynökséggel Jozef Plsko, a parlamenti elnök szóvivője. A hétvégi szlovákiai napilapok egybehangzóan élesen bírálták Gasparovicot a pénteki vétóért. Általános volt a vélemény, hogy Gasparovic ezzel a lépésével a szlovák nacionalisták, az SNS követeléseinek tett eleget.