Izrael tüzérségi támadást intézett a Gázai övezet ellen először az egy hete tartó hadműveletek során. A BBC szerint a tüzérség bevetése egy szárazföldi támadás előkészítését szolgálhatja.

Bombázni kezdet a Gázai övezetet az izraeli tüzérség szombaton délután és felélénkültek a terület ellen intézett légicsapások - jelentette a BBC. A BBC Gázából származó információi szerint találat ért egy mecsetet is az esti ima idején. A támadásban 10 ember meghalt.

Az izraeli légierő egy hete bombázza a Hamász radikális palesztin szervezet által ellenőrzött Gázai övezetet. Izrael a fellépést azzal indokolta, hogy a területről rendszeresen indítanak rakétatámadásokat izraeli települések ellen.

A Gázai övezet elleni izraeli légicsapásokban szombaton meghalt Abu Zakaria al-Dzsamál, a Hamász fegyveres szárnyának egyik magas rangú vezetője - közölte a Hamász szóvivője. Az izraeli hadsereg csupán annyit közölt, hogy az éjszaka folyamán több légitámadást hajtott végre Gázában.

A Hamász szombaton azt állította: Izraeli elitcsapatok megpróbáltak behatolni a Gázai övezet keleti határán. A palesztin szervezet szerint az akciót sikerült meghiúsítani. A Hamász katonai szárnyának fegyveresei aknavetőtüzet zúdítottak az izraeli katonára, akik előbb lövésekkel válaszoltak, majd meghátráltak - közölte a szervezet egyik szóvivője az AFP francia hírügynökséggel. Izraelnek nincs tudomása az incidensről - közölte hadsereg egyik szóvivője, aki szerint az övezet ellen egy hete kezdődött légi hadművelet óta izraeli katona nem lépte át a gázai határt.

A BBC közelebbről meg nem nevezett tudósítókra hivatkozva azt írja, a tüzérség bevetése arra utalhat, hogy az izraeli hadsereg szárazföldi támadást készít elő. A Hamász külföldön élő vezetője, Háled Mesál megfenyegette Izraelt, hogy "fekete végzet" vár azokra az izraeli csapatokra, amelyek megkísérelnek behatolni a Gázai övezetbe. Mesál elutasította az Egyesült Államok által szorgalmazott, nemzetközi felügyelet mellett megvalósítandó tűzszünetet. Televíziós beszédében azt mondta: "Készek vagyunk elfogadni a kihívást, mert ezt a harcot ránk kényszerítették, és biztosak vagyunk a győzelemben, mert felkészültünk a küzdelemre".

Izrael szombat éjszaka nagyszabású szárazföldi offenzívára készül a gázai övezetben - írta a The Times. A brit napilap szerint az egyheti légi háború után az izraeli hadsereg szárazföldi alakulatai harckocsi-támogatással készülnek benyomulni Gázába, hogy felszámolják az övezetet uraló Hamász katonai szárnyát. A The Times szerint az izraeli kormány hatezer tartalékost mozgósított, és háromezer további tartalékos behívását hagyta jóvá. A Hamász 15 ezer fegyverese áll készenlétben - írja a lap szombati száma.

Palesztin kórházi források szerint a december 27-én kezdődött izraeli légi hadjáratban eddig legkevesebb 435 palesztin vesztette életét - köztük 75 gyerek és 21 nő -, és 2285-en sebesültek meg. Az ENSZ azt közölte, a több mint 400 palesztin áldozat negyede civil volt. Az izraeli hadsereg azt állítja, több mint 700 légi csapást hajtottak végre. Izrael szerint palesztin radikálisok közel 500 rakétát lőttek ki a Gázai övezetből izraeli területekre, ennek következtében négy izraeli állampolgár meghalt, és tucatnyian megsebesültek.