Elengedték a kalózok a szaúdi óriástankert

Vágólapra másolva!
Állítólag hárommillió dollár váltságdíjat kaptak a szomáliai kalózok azért, hogy elengedjék a novemberben elrabolt szaúdi szupertankert, a Sirius Start. Ez volt a szomáliai kalózok legnagyobb fogása, de a jövőben nehezebb dolguk lesz, mert nemzetközi hadiflotta járőrözik a régió vizein.
Vágólapra másolva!

Saját állításuk szerint szabadon útjára engedték pénteken a szomáli kalózok a két hónapja elrabolt szaúd-arábiai szupertankert. "Minden emberünk elhagyta a Sirius Start. A hajó és a legénység szabad" - mondta az AFP hírügynökségnek Mohamed Szaid, a kalózok egyik vezetője. A kalózok állítólag az után engedték el a hajót, hogy tegnap hárommillió dollár (600 millió forint) váltságdíjat kaptak érte.

A Sirius Star nevű, Dél-Koreában épített, szaúdi tulajdonban lévő tanker az elrablásakor kétmillió hordó kőolajat szállított, aminek piaci értéke akkor százmillió dollár volt. A 330 méter hosszú hajó ezen kívül önmagában is 150 millió dollárt ér. A kalózok első nekifutásra 25 millió dollár váltságdíjat követeltek érte, majd ezt 15 millióra mérsékelték.

A hajót a partoktól 480 tengeri mérföld (közel 900 kilométer) távolságban, a veszélyes vizeket szándéka szerint elkerülve, a kenyai Mombasától keletre haladt a Jóreménység-foka felé, amikor a kalózok rajta ütöttek két rohamcsónakkal. Ez volt a kalózok eddig leglátványosabb akciója, de hasonló már nem valószínű, mert azóta nemzetközi flotta cirkál az Ádeni-öbölben és környékén.

Az Ádeni-öblön és a Báb-el-Mandeb szoroson át vezet az egyik legfontosabb nemzetközi vízi út; a világ tengerhajózásának 12 százaléka, a kőolajforgalmának 30 százaléka halad át itt. A jelentősége miatt tavaly óta európai, amerikai és ázsiai hadihajók és repülőgépek járőröznek a térségben. Az Európai Unió itt indította el az első saját haditengerészeti műveletét, az Atalantát.