Zsidó üzleteket bojkottálna egy olasz szakszervezet

Vágólapra másolva!
Zsidó tulajdonban lévő római ruhaboltok bojkottjára hívta fel a figyelmet a kereskedelmi munkavállalókat tömörítő olasz Flaica-cub csütörtökön. Lépésükkel az izraeli hadműveletek ellen tiltakoznak. Róma polgármestere elítélte a kezdeményezést, a zsidó közösség jogi lépéseket tervez.
Vágólapra másolva!

Olasz politikusok felháborodottan reagáltak arra, hogy egy kis szakszervezet a zsidó tulajdonban álló római üzletek bojkottjára szólított fel a Gázai övezet elleni izraeli hadműveletek elleni tiltakozás jegyében.

A kereskedelmi munkavállalók ezreit tömörítő Flaica-cub csütörtöki közleményében azt írta, hogy kezdeményezi a "római zsidó közösséghez kötődő" üzletek bojkottját. A szakszervezet azt javasolja a vásárlóknak, hogy tiltakozásukat a ruházati üzletekre összpontosítsák. Ezek közül nagyon sok hagyományosan az olasz főváros kis zsidó közösségének tulajdonában áll.

Gianni Alemanno, Róma polgármestere határozottan elítélte a kezdeményezést, mondván, hogy az a múltat idézi, amikor a fasiszta rendszer félantiszemita politikájának részeként bojkottot szervezett a zsidó tulajdonú boltok ellen az 1930-as években. A jobboldali polgármester el is ment ingeket és nyakkendőket vásárolni egy zsidó tulajdonban álló ruházati üzletbe, hogy így nyomatékosítsa álláspontját és fejezze ki a római zsidó közösség iránti támogatását.

A meghatározó szakszervezetek és baloldali politikusok ugyancsak bírálták a bojkottfelhívást. Massimo D'Alema volt miniszterelnök abszurdnak és veszélyesnek nevezte a kezdeményezést.

A zsidó közösség jelezte, hogy jogi lépéseket tesznek a rasszizmus elleni olasz törvény alapján.