Egész Amerikát munkára szólította Obama

Vágólapra másolva!
Közösen sikerülni fog - röviden összefoglalva ez volt az üzenete Barack Obamának, aki kedden elfoglalta az Egyesült Államok elnöki hivatalát. Hatalmas várakozások vannak az új elnökkel szemben, szerinte azonban ha eljön a "felelősség új korszaka", akkor ki lehet húzni a válságból Amerikát. Szerencséjére a választók többsége nem vár tőle gyors eredményeket, egyelőre sokan már attól boldogok, hogy most először afroamerikai lakója lesz a Fehér Háznak, amelyet egykor fekete rabszolgák építettek.
Vágólapra másolva!

Visszafogott mosollyal az arcán lépett ki a washingtoni törvényhozás épülete elé Barack Obama kedden helyi idő szerint 11:43-kor, alig több mint negyedórával az előtt, hogy elfoglalta az elnöki hivatalt. Bár amikor az eskü alatt volt egy kisebb baki (Obama és az esküt felolvasó legfelsőbb bírósági főbíró, John G. Roberts belekeveredtek a szövegbe), akkor ismét elővillantotta az elnökválasztási kampányból ismerős széles vigyort, a ceremónia alatt komolyságot, visszafogottságot és határozottságot sugárzott. Ilyen hangvételű volt a beszéde is, amely egyszerre próbált kijózanítani és lelkesíteni.

Már az elején felsorolta azokat a problémákat, amelyek hónapok óta nyilvánvalóak. "Az ország háborúban van egy kiterjedt hálózattal szemben, amely erőszakot és gyűlöletet képvisel. A gazdaságunk súlyosan meggyengült, ami egyrészt annak a következménye volt, hogy néhányan kapzsiak és felelőtlenek voltak, de részben annak is, hogy mi közösen nem tudtunk meghozni kemény döntéseket és felkészíteni az országot egy új korszakra" - fogalmazott Obama, aki hosszasan hangsúlyozta, hogy a veszélyek valódiak.

Ezzel azonban nagyjából véget is ért a beszéd kesergő része, és Obama a kampányából már ismerős optimista hangot ütötte meg. "Ma azt mondom nektek, hogy a kihívások valódiak. Súlyosak és sok van belőlük. Nem lehet őket könnyen vagy rövid idő alatt megoldani. De (...) meg fogjuk oldani őket" - jelentette ki Obama. Az új elnök most nem bocsátkozott annak részleteibe, hogy milyen politikai intézkedéseket tervez a gazdaság talpra állítására - bár említést tett a tervezett nagy állami beruházásokról, például utak és hidak építéséről -, helyette inkább az emberek lelkiismeretére apellált.

Felemlegette, hogy az ősök mennyi áldozatot hoztak gyerekeik jövőjéért. "Értünk pakolták össze azt a keveset, amijük volt, és utaztak át óceánokon egy új élet reményében" - fogalmazott az elnök, aki szerint "ezt az utat folytatjuk ma". Obama azt mondta, hogy "mi maradunk a legvirágzóbb, leghatalmasabb ország a Földön", ehhez azonban változnia kell maguknak az amerikaiaknak is. "Amire szükségünk van, az a felelősség új korszaka" - hangzott a beszéd egyik legerősebb mondata. Obama szerint ugyanis minden amerikainak fel kell ismernie azt, hogy tennie kell az országért. Az önzetlenségre példának hozta azt a dolgozót, aki hajlandó kevesebbet keresni csak azért, hogy munkatársát ne rúgják ki.

Az új elnök egyik legfontosabb üzenete tehát az volt, hogy a változást nem várhatják csupán tőle, a dolgok jobbra fordulásához szükség van mindenkinek az erőfeszítésére. Obama ezzel is le akarta hűteni a vele kapcsolatos várakozásokat, amelyeket a remény és változás üzenete köré épített kampánya teremtett. Egyszerre várják tőle a gazdaság talpra állítását, a belterjes és korrupciótól sem mentes politika felszámolását, a szakítást az olajfüggőséggel, az iraki háború befejezését és az Egyesült Államok megtépázott hírnevének rendbetételét. Obama beiktatási beszédének üzenete tehát leegyszerűsítve az, hogy mindez sikerülhet, de csak együtt, közös erővel.

Szerencséjére úgy tűnik, hogy az amerikai választók meglehetősen türelmesek, és nem várnak azonnali eredményeket az új elnöktől. A New York Times és a CBS News múlt heti felmérése szerint a válaszadók többsége úgy vélte, hogy az új elnöknek legalább két évre lesz szüksége, hogy megvalósítsa a gazdaság javítására, az egészségügyi biztosítás kiterjesztésére és az iraki háború befejezésére szóló ígéreteit. A New York Times szerint azonban az egyik legérdekesebb kérdés inkább az, hogy a választók meddig tekintenek úgy a gazdasági válságra, hogy az "Bush recessziója" és mikortól érzik majd úgy, hogy az már "Obama recessziója".

Forrás: AFP

Barack Obama a beiktatási eskütételen

Az új elnök a beiktatási beszédben nem sokat foglalkozott elődjével. Az elején ugyan köszönetet mondott George Bushnak az ország szolgálatáért, de aztán több burkolt bírálatot is megfogalmazott vele szemben. "Elutasítjuk a biztonságunk és eszményeink közötti hamis választási kényszert" - utalt Obama arra, hogy az előző elnök alatt a "terror elleni háború" nevében emberi jogilag kérdéses programok zajlottak, például guantanamói fogolytábor működtetése vagy a terroristagyanús foglyok kínzása.

A beszédből egyértelművé vált az is, hogy Obama szakít Bush demokráciaterjesztési elképzeléseivel, viszont az új elnök is ígéretet tett arra, hogy az Egyesült Államok segíteni fog minden olyan országot, amely saját lakosságának békés boldogulásán, felemelkedésén dolgozik. "A muszlim világ felé egy új irányt keresünk, amely kölcsönös érdekeken és kölcsönös tiszteleten alapul" - mondta a hívő keresztény, viszont teljes nevében a Husszeint is viselő új amerikai elnök.

Barack Obama számára valószínűleg ez volt az utolsó alkalom, hogy ilyen felszabadult ünneplés közepette szólhatott az amerikaiakhoz. Január 20-án 12 órakor hivatalosan is ő lett az Egyesült Államok elnöke, és innentől kezdve már nem beszédeket, hanem tetteket várnak tőle a választók. Ez a nap azonban még arról szól, hogy új korszak kezdődik, amelyben az amerikaiak megmutatatták, hogy mindig képesek megújulni és korrigálni saját hibáikat. Barack Obama is megemlítette a beszédében, hogy afrikai apját hatvan évvel ezelőtt ki sem szolgálták volna az amerikai éttermekben. Mostantól azonban - a történelemben először - afroamerikai lakója lesz a Fehér Háznak, amelyet egykor még fekete rabszolgák építettek.