Megveszi a rommá tört VW-t Haider pártja

Vágólapra másolva!
Csaknem 11 és fél millió forintnak megfelelő eurót fizet Jörg Haider pártja egykori vezére totálkáros autójáért. Karintia tartomány egy magáncégtől lízingelte a VW Phaetont, amellyel a szélsőjobboldali politikus tavaly október 11-én halálos balesetet szenvedett. A baleset színhelyén emlékhely épül.
Vágólapra másolva!

Közel 40 ezer eurót (11,4 millió forintot) fizet Jörg Haider néhai osztrák szélsőjobboldali politikus pártja, a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) a tavaly október 11-én halálos autóbalesetet szenvedett karintiai tartományi elöljáró totálkárosra tört szolgálati kocsijáért -írta kedden a Kronen Zeitung című bécsi bulvárlap. A VW Phaetont egy magáncégtől lízingelte Karintia tartomány, amely most 40 ezer eurót követel a kocsi ellenértékeként.

Először a Haidert Karintia élén követő Gerhard Dörfler jelentette be, hogy a tartomány kifizeti a számlát. Az elöljáró John F. Kennedy amerikai elnök meggyilkolásához hasonlította Haider halálát, és azt mondta, biztos kézben akarja tudni a roncsot, amíg minden vizsgálat lezárul. Az ellenzéki pártok azonban nem támogatták, hogy az adófizetők pénzéből vegyék meg a roncsot, ezért Uwe Scheuch, a BZÖ karintiai szervezetének elnöke bejelentette, a párt átvállalja a számlát.

Korábban felvetődött, hogy a roncsot művészeti alkotásként hasznosítsák, és az ötletet Dörfler is támogatta. Mások azonban, köztük Uwe Scheuch is, groteszknek és tiszteletlennek minősítették az ötletet. Dörfler egyébkén nemrég bejelentette azt is, a tartomány 30 ezer euróért megvásárolja Haider balesetének közvetlen helyszínét. A körülbelül 70 négyzetméteres területen emlékhelyet alakítanak ki, amivel a tervek szerint január 26-ra, Haider születésnapjára el is készülnek.

A rendőrségi vizsgálat megállapítása szerint halála estéjén Haider ittasan ült a volánhoz, véralkoholszintje a megengedett 0,5 ezrelék helyett 1,8 ezrelék volt. A tartományi elöljáró ráadásul kétszeresen túllépte a megengedett sebességet, 70 helyett óránként 142 kilométeres órával száguldott. Az autó egy előzés után hirtelen megcsúszott, és letért az úttestről. Egy jelzőtáblának ütközött, majd az út mellett futó kerítés betonoszlopának csapódott és többször megpördült. Haider a helyszínen meghalt.