Tűzpárbaj után elraboltak egy német tankert

2009.01.29. 17:12

Hét szomáliai kalóz elfoglalt egy német tulajdonú tartályhajót, amelyet hadihajók kísértek. A kalózok és a 12 fős ázsiai legénység között állítólag tűzpárbaj volt a hajó megszállása előtt.

Szomáliai kalózok csütörtök hajnalban elfoglaltak egy német tulajdonban lévő tartályhajót az Ádeni-öbölben. Egy Nairobiban dolgozó diplomata közölte: a hajó fedélzetén 12 Fülöp-szigeteki és egy indonéz állampolgár tartózkodott. A hajót hét kalóz szállta meg.

Andrew Mwangura, egy kenyai székhelyű nemzetközi hajózási szervezet képviselője a brit hírügynökségnek megerősítette a hírt, és hozzáfűzte: a német tulajdonú hajó, az MV Longchamp bahamai zászló alatt közlekedett. Cseppfolyósított PB-gázt szállított. Egyelőre csak annyit tudni, hogy a kalózok irányítása alatt Szomália partjai felé tart. A hajó teherbírása 3415 tonna. Szerinte a hajó elrablását heves tűzpárbaj előzte meg, de úgy véli: a legénységnek nem esett bántódása.

A hajó egyik német társtulajdonos cégének szóvivője a francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: az MV Longchamp Norvégiából Vietnamba tartva konvojban haladt, hadihajók felügyelete alatt. Egy hajózási szakértő szerint a támadás pillanatában vészjeleket adott le, és rögtön helikoptereket, valamint hadihajókat küldtek segítségére, de ezek túl későn érkeztek. Német katonai források szerint a tanker kapitánya visszautasította egy esetleges kommandósakció lehetőségét.

Az Afrika szarva előtti vizeken a közelmúltban megszaporodtak a tengeri rablók fosztogatásai. Az Indiai-óceán ezen szakaszán számos kereskedelmi hajó közlekedik. Ugyanakkor a zűrzavaros belpolitikai helyzet miatt a szegény Szomália partvidéke nincs a hatóságok ellenőrzése alatt, ezért a kalózok a térséget menedékként és támaszpontként használhatják.

Innen kiindulva csapnak le a védtelen teher- és tartályhajókra, hogy legénységüket túszul ejtve váltságdíjat követeljenek foglyaik szabadon engedésért. Tavaly mintegy száz hajót támadtak meg, és negyvenet sikerült hatalmukba keríteniük. Mintegy 120 millió dollár értékű váltságdíjat hajtottak be. Az idén a csütörtökön elrabolt hajó a harmadik volt, amely a kalózok elfogtak. Jelenleg 16 hajó van a kezükön.

Az utóbbi időben több nagyhatalom is elhatározta, hogy összefogással veszi fel a harcot a kalózokkal. A szomáliai vizeken járőröznek már egyebek között brit, német, francia, amerikai és iráni hadihajók, de Kína és Dél-Korea is haditengerészeti egységeket küld a veszélyeztetett tengerszakaszokra.

KAPCSOLÓDÓ CIKK