Kerekasztal köré ülnek a szlovákiai magyar civilek

Vágólapra másolva!
Civil szervezetek és közéleti személyiségek részvételével magyar egyeztető fórumot hoztak létre Szlovákiában. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala évente legalább egyszer ülésezne, hogy megvitassa a magyar kisebbséget érintő kérdéseket, és azokban egységesen állást foglaljon.
Vágólapra másolva!

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (SzMK) néven egyeztető fórumot hozott létre mintegy félszáz szlovákiai magyar civil szervezet, állami és megyei intézményvezető, szlovákiai magyar közéleti személyiség és vállalkozó, akik csütörtökön tanácskoztak a Somorja melletti Csölösztőn - közölte a parameter.sk nevű szlovákiai magyar hírportál.

Az SzMK a jövőben olyan egyeztető fórumként kíván működni, amely rendszeresen megvitatja a szlovákiai magyarsággal kapcsolatos legfontosabb kérdéseket. Az elfogadott, közmegegyezésen alapuló döntéseket a résztvevő intézmények saját hatáskörükben érvényesítenék - nyilatkozta a hírportálnak Tóth Károly, a somorjai Fórum Intézet igazgatója.

A Kerekasztal, amelynek létrehozását a Dél-szlovákiai Civil Információs Hálózat kezdeményezte, a parameter.sk tudósítása szerint "állást foglal a szlovákiai magyarokat érintő közéleti kérdésekben, és a hivatalos szervekkel szemben érvényesíti a szlovákiai magyar intézmények, szervezetek közös akaratát".

A testület évente legalább egyszer ülésezne. A tanácskozások megszervezését és lebonyolítását más szervezetekkel együttműködve a Fórum Intézet vállalta magára.

"Húsz év alatt sem sikerült"

Az egyeztető fórum megalakítói szerint "húsz év alatt nem sikerült megnyugtatóan rendezni a magyar közösség és a többi nemzeti kisebbség státusának kérdését, nem született meg egy olyan átfogó törvényi és intézményi keret, amely az aktuális politikai kilengésektől függetlenül hosszú távon szavatolja a nemzeti kisebbségek tagjainak természetes jogait, és támogatja őket önazonosságuk megőrzésében és ápolásában".

"A hatalom minduntalan megkérdőjelezi lojalitásunkat, pedig mi csak azt kívánjuk, hogy magyarként is egyenlő állampolgárai legyünk Szlovákiának" - áll a nyilatkozatban, amelynek szerzői tiltakoztak "a kisebbségi állampolgárok anyanyelvhasználati jogainak korlátozása ellen".

Az újonnan létrejött fórum kitért arra is, hogy a szlovákiai magyar közösségnek "jobban meg kell szerveznie önmagát", hogy hallathassa hangját az őt érintő ügyekben. A szervezők ezzel indokolták az SzMK, s vele együtt egy kisebbségi jogvédő iroda létrehozását.