Cipővel dobták meg a kínai kormányfőt

Vágólapra másolva!
Diktátornak nevezte és megdobta cipőjével egy tiltakozó a kínai miniszterelnököt, aki éppen a Cambridge-i Egyetemen tartott előadást. A cipő nem talált, a kínai kormányfő szánalmasnak nevezte az esetet. Korábban George Bush volt amerikai elnököt dobáltak meg cipővel Irakban.
Vágólapra másolva!

Megpróbálták cipővel megdobni hétfőn a kínai miniszterelnököt, miközben előadást tartott a Cambridge-i Egyetemen. A cipő nem találta el a Ven Csia-Paót (Wen Jiabao), tőle egy méterre esett a pódiumra. A kínai kormányfő a világgazdasági válságról tartott előadást, amikor hallgatóságának egyik tagja, egy fiatalember felállt, feléje hajította fél pár sportcipőjét és közben azt kiáltotta: "Ez botrányos! Hogy lehet, hogy az egyetem hasra vágódik ez előtt a diktátor előtt?"

A tiltakozót lefogták az egyetem biztonsági őrei és kivezették a teremből. Rendőrségi tájékoztatás szerint őrizetbe vették közrend elleni szabálysértés gyanújával. Ven Csia-pao néhány pillanatig tétovázott, majd folytatta beszédét, miközben az emelvényen biztonsági őrök jelentek meg. "Ez a szánalmas viselkedés nem lehet hatással Kína és az Egyesült Királyság barátságára" - jelentette ki. Nagyrészt kínai diákokból álló hallgatósága tapssal fogadta szavait.

Az épület előtt még a politikus beszéde előtt mintegy nyolcvan fős, részben Kína bírálóiból, részben a távol-keleti kommunista ország támogatóiból álló tömeg gyűlt össze.

Hasonló incidens történt tavaly George Bush volt amerikai elnökkel. A búcsúlátogatáson december 14-én Bagdadban tartózkodó Bush felé egy iraki újságíró hajította cipőit, Irak-politikája miatti tiltakozásként. Az újságíró, Muntaszir az-Zaidi ellen büntetőeljárás indult.