Postást ejtett túszul egy ukrán nyugdíjas

Vágólapra másolva!
Túszul ejtett egy postást egy ukrán nyugdíjas, aki a helyi bányától várta, de nem kapta meg visszkeresetét. A baltával felfegyverzett férfi hívta a rebdőrséget, és 80 ezer forintnak megfelelő hrivnyát követelt a túszért cserébe.
Vágólapra másolva!

Túszul ejtette a postást egy baltával felfegyverkezett nyugdíjas a kelet-ukrajnai Torez városban, mert nem kapta meg a bányától a visszkeresetét. A 72 éves nyugdíjas telefonon értesítette a Donyeck megyei település rendőrségét arról, hogy lakásában fogva tartja a helyi postásnőt. A férfi 2485 hrivnyát (kb. 80 ezer Ft) követelt a túsz szabadon bocsátásáért - jelentette kedden az UNIAN hírügynökség.

Az elkeseredett nyugdíjas régóta várta a bányában végzett munka kapcsán neki járó visszkeresetet, és miután az a februári kifizetés napján sem érkezett meg, fejszével fenyegetőzve foglyul ejtette a postást. A 31 éves nőt ragasztószalaggal egy székhez kötözte, majd hívta a rendőrséget.

A rendőröknek sem telefonon, sem a helyszínen tárgyalva nem sikerült rábírniuk a túsz elengedésére a férfit. Csak akkor volt hajlandó kinyúlni a bejárati ajtó mögül, amikor átadták neki a követelt összeget. A pénz átvételének pillanatában a kommandósok benyomták az ajtót, leteperték a baltával hadonászó idős embert, és kiszabadították a postást, aki öt órán át volt a székhez kötözve. A férfi felesége eközben az ágyban feküdt és alvást színlelt. A nyugdíjas ellen túszejtés címén indult bűnügyi eljárás.