Bomba robbant egy síita ünnepen Pakisztánban

Vágólapra másolva!
Pokolgép robbant egy síita vallási felvonulás résztvevői közt Pakisztán középső részén. Legalább hatan meghaltak. A Pakisztánban kisebbségben lévő síiták és a többségi szunniták közti erőszak legalább négyezer emberéletet követelt az elmúlt 30 évben.
Vágólapra másolva!

Legalább hatan meghaltak, húszan pedig megsebesültek csütörtökön a Pakisztán középső részén fekvő Dera-Gázihán városában egy síita mecset mellett elkövetett robbantásban - közölte a rendőrség és szemtanúk. Az áldozatok egy síita felvonulás részvevői voltak. A menet éppen a mecsethez ért az esti imára, amikor a detonáció bekövetkezett.

Haszan Ikbal, a város legfőbb közigazgatási vezetője a rendőrség által közöltnél súlyosabb veszteségről számolt be, szerinte a robbantásnak tíz halálos és harminc sebesült áldozata volt. Hozzátette, hogy a támadást feltehetően távirányítású robbanószerkezettel követték el, és a síita felvonulók voltak a merénylők célpontjai, mindazonáltal óvakodott attól, hogy szunnita szélsőségesekre hárítsa a felelősséget.

Pakisztán 160 milliós lakosságának túlnyomó többsége az iszlám szunnita ágát követi, a síita kisebbség a népesség egyötödét képviseli. A két muzulmán felekezet általában békésen megfér egymás mellett, de 1980 óta már négyezernél több halálos áldozatot követeltek a két vallási csoport tagjai között a különféle sérelmeket megtorló erőszakos cselekmények, és a radikális csoportok robbantásos merényletei.

Az újabb erőszakos cselekmények - kedden egy ember meghalt, tizennyolc pedig megsebesült Dera-Iszmáilhánban egy szunnita mecsetben végrehajtott robbantásban - olyan időszakban teszik próbára a felekezetközi viszonyt, amikor Pakisztán északnyugati részén erősödnek a tálib lázadók, Indiával pedig feszült a viszony a tavaly novemberi mumbai terrortámadások miatt, amelyek szálai Újdelhi szerint Pakisztánba vezetnek.