Meghalt a 17 éve kómában fekvő olasz nő

Vágólapra másolva!
Meghalt az a 17 éve kómában fekvő olasz nő, akinek mesterséges életben tartása belpolitikai vitákat váltott ki Olaszországban. Eluana Englaro halálát a szenátusban jelentették be, amely épp azon volt, hogy törvényben tiltsa meg a mesterséges táplálás leállítását.
Vágólapra másolva!

Meghalt Olaszországban Eluana Englaro, aki 17 éve kómában volt, és hosszas jogi huzavonák után a múlt pénteken állították le mesterséges táplálását. Englaro halálát Maurizio Sacconi egészségügyi miniszter jelentette be hétfőn este a szenátorok előtt. A szenátus épp azért ült össze, hogy megvitassa a kormány törvénytervezetét, amely megtiltaná a mesterséges táplálás leállítását. A szenátorok egyperces néma tiszteletadással reagáltak a bejelentésre.

A 38 éves nő ügye belpolitikai válságot okozott Olaszországban: miközben a bíróság engedélyezte a mesterséges táplálás leállítását s így azt, hogy Eluana Englaro végre meghalhasson, a jobboldali Berlusconi-kormány mindent megtett a döntés megmásításáért.

A nő 1992-ben, 21 évesen került kómába, egy autóbaleset miatt. Édesapja tavaly novemberben nyerte meg azt a pert, amelyet azért indított, hogy kapcsolják le az életben tartó gépekről és hagyják meghalni lányát. Az olasz legfelsőbb bíróság szerint a lány korábban tett olyan kijelentést, hogy inkább meghalna, mintsem mesterségesen életben tartsák, és hogy az orvosok leállíthatják táplálását.

A nőt múlt héten egy olyan magánklinikára szállították, ahol az orvosok beleegyeztek, hogy leállítják az őt életben tartó berendezéseket. A kormány viszont rendeletben mondta ki, hogy egy beteg táplálását "semmilyen körülmények között nem szabad beszüntetni". " A kormányrendeletet azonban nem volt hajlandó aláírni Georgio Napolitano államfő, így az nem emelkedett jogerőre. Olaszországban tilos az eutanázia, de a betegeknek joguk van visszautasítani a kezelést. A törvény ugyanakkor nem fogalmaz világosan azzal kapcsolatban, hogy akkor is visszautasíthatja-e a beteg a kezelést, ha az a halálához vezet.

"Sajnos nem sikerült" - kommentálta Englaro halálát az Il Messaggero című római lapnak adott interjúban Silvio Berlusconi olasz kormányfő. A miniszterelnök "mélységes gyászának" adott hangot, hogy "nem sikerült időben érkezniük". Berlusconi szerint az Eluana halálát megakadályozni kívánó kormányrendelet, amelynek aláírását Giorgio Napolitano államfő megtagadta, "a politika játékszerévé vált", holott "erkölcsi elveken alapult".

Englaro ügye a pápa figyelmét is felkeltette, XVI. Benedek február 2-án a szenvedésre adott hamis válasznak nevezte a bíróság novemberi döntését. A katolikus egyház az eutanázia elleni küzdelem jelképévé emelte az esetet. "Az élet szent... A mesterséges táplálás leállítása egyenlő a gyilkossággal" - állt egy vatikáni nyilatkozatban. A Vatikán egészségügyi minisztere, Javier Lozano Barragan hétfőn, a nő halála után úgy nyilatkozott: "Isten bocsásson meg azoknak, akik miatt Eluana meghalt".