Súlyos vonatbaleset történt szombat délelőtt a szlovákiai Breznóbánya közelében. A vonat egy kirándulókkal teli autóbusszal ütközött össze egy sorompó és jelzőlámpa nélküli kereszteződésben. A délután folyamán már 13 áldzatról is beszéltek, a hivatalos tájékoztatás végül 12 halottról számolt be.

A szlovák belügyminiszter hivatalos tájékoztatása szerint 12 személy vesztette életét szombaton délelőtt annak a balesetnek a következtében, amelyben egy vonat és egy kirándulókkal teli autóbusz összeütközött a közép-szlovákiai Breznóbánya  közelében. Korábban Martina Pavliková, a szlovák vasutak szóvivője még több halottról számolt be: "A mentési munkálatokat végző egység parancsnokától származó értesülések szerint a helyszínen tizenhárom személy halt meg" - közölték délután. Az első jelentések még csak tíz áldozatról szóltak.

Összesen 38 személyt kellett orvosi ellátásban részesíteni. Közülük 21 személyt kórházba - Breznóbányába és Besztercebányába - szállítottak, többük állapota súlyos, életveszélyes - közölte Ivan Svantner, a járási mentőszolgálat és tűzoltóság igazgatója. A kórházak egyelőre nem adtak ki semmiféle jelentést a sérültek állapotáról

Az autóbuszban a pontosított hírek szerint 37 ember volt. A buszon utazók Bánovce nad Bebravou (magyar nevén: Bán) városból síkirándulásra mentek a közeli hegyekbe.

Teljes sebességgel ütközött a vonat

A tragédia a Polomka település melletti sorompók nélküli kereszteződésben történt. A kirándulókkal teli autóbusz éppen akkor hajtott a sínekre, amikor ott áthaladt a helyi motoros vonat. Az SME úgy tudja, hogy a buszvezető túllépte a megengedett sebességet a fénysorompónál, a vonat pedig teljes sebességgel csapódott bele a buszba. A vonat több méteren keresztül vonszolta a buszt, és az utasokat erővel kellett kiszabadítani a roncsok közül.

A vasút eredetileg azt állította, hogy a kereszteződésen sorompók ugyan nincsenek, de vannak jelzőlámpák. Pavliková később már azt közölte, hogy a kereszteződésnél sem sorompó, sem jelzőlámpa nincs. 

A vonaton utazók kisebb sérüléseket szenvedtek, jóllehet a szerelvény kisiklott. A súlyos sérültek - köztük két gerincsérült - és a halálos áldozatok a busz utasai között voltak a BBC szerint. Szelestey Lajos külügyi szóvivő közölte, hogy a szerencsétlenség áldozatai között nincsen magyar állampolgár. A tragédia helyszínére azonnal számos mentőkocsi, orvos, tűzoltó és rendőr érkezett.

Az érintett vasútszakaszon 8 órán át szünetelt a közlekedés, mert a kisiklott vonat maga alá temette a buszt több utassal együtt. A busz roncsait több órás munka után sikerült kiszabadítani a mozdony alól.  A rendőrség azonnal megkezdte a baleset kivizsgálását. A baleset okairól egyelőre senki sem nyilatkozott. A szlovák elektronikus média szerint valószínűleg az autóbusz vezetője a hibás, aki ráhajtott a vasúti átjáróra, majd ott sebességet váltva leragadt. A busz sofőrje is a sérültek között van, és amint egészségi állapota megengedi, kihallgatják. 

A tragédia helyszínét felkereste Robert Fico szlovák kormányfő, valamint a belügyi, az egészségügyi és a közlekedési tárca vezetője. A szlovák kormány az esti órákban rendkívüli ülésen országos gyásznappá nyilvánította vasárnapot. Az állami középületekre reggel nyolctól este nyolcig fekete lobogókat tűznek ki, míg az állami zászlókat félárbocra eresztik. A szlovák rádiók és televíziók már szombaton délután módosították műsoraikat.

A szlovák lap, az SME emlékeztet arra, hogy ennél a sorompónál már korábban is történtek súlyos balesetek, akkor is síelni indulók szenvedtek sérüléseket. A szombati tragédia a legsúlyosabb balesetek közé tartozik Szlovákiában. 2003-ban  a kelet-szlovákiai Gölnicbánya közelében felborult egy autóbusz, akkor 13 személy halt meg.