Egy-két guantánamói foglyot fogadhat Magyarország

2009.03.03. 15:28

Magyarország egy-két guantánamói foglyot fogadhat, akik nem kapnának menekült státuszt, hanem speciálisan kezelnék őket: tartózkodási engedélyt kapnának, de úti okmányokat nem. A foglyok fogadásába a parlamentnek és a kormánynak is bele kell egyeznie - közölte a külügyi államtitkár.

Egy-két egykori guantánamói foglyot fogadhat be Magyarország, a tárgyalások azonban még folynak - közölte Horváthné Fekszi Márta külügyi államtitkár. A rabok érkezéséről akkor lehet szó, ha a parlamenti pártok is egyetértenek, és a kormány is úgy dönt. A kérdést meg kell tárgyalnia az Országgyűlés külügyi és nemzetbiztonsági bizottságának is.

Március 16-án az uniós bel- és igazságügyi biztos és a menekültügyi biztos, valamint a soros elnökséget adó Csehország belügyminisztere együtt látogat majd Washingtonba, ahol a guantánamói foglyok befogadásáról tárgyalnak majd - mondta az államtitkár, hozzátéve: Magyarország szeretné megvárni ezeknek a tárgyalásoknak az eredményét.

Barack Obama amerikai elnök január 22-én rendelte el a guantánamói katonai börtön egy éven belüli bezárását, és a terrorizmussal gyanúsítottak kegyetlen módszerekkel történő kihallgatásának beszüntetését. Az elnök szakértői csapat felállítását is elrendelte, amelynek 30 napon belül javaslatot kell tennie a terrorizmussal gyanúsított emberek sorsára, elsősorban arra, hova kerüljenek a foglyok Guantánamo bezárásával.

Guantánamón jelenleg mintegy 250 embert tartanak elzárva a világtól. Sokuk már évek óta az amerikai börtöntábor lakója, néhányukat olyan módszerekkel vallatták, amelyek jogvédő csoportok szerint kínzással érnek fel. Jelenleg 27 ember vár befogadásra Guantánamón.

Az Európai Unióban egyelőre nincs egységes álláspont a kérdésben. A legutóbbi külügyminiszteri és belügyminiszteri tanácskozáson is csak abban értettek egyet a felek, hogy ez tagállami hatáskör. A kérdés azonban a schengeni határokon belüli szabad mozgás miatt a többi tagországra is hatással van - mondta Horváthné Fekszi Márta.

A Magyarországra érkező guantanámói foglyok valószínűleg nem kapnak majd menekültstátuszt. Ehelyett olyan speciális státuszba kerülnének, amelynek segítségével kaphatnak magyarországi tartózkodási engedélyt és személyazonossági igazolványt, de úti okmányt nem. A hatóságok pedig rendszeresen ellenőriznék őket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK