Izrael bombázta a Gázai övezetet

Vágólapra másolva!
Két palesztin fegyveres meghalt abban a bombázásban, amelyet az izraeli légierő hajtott végre csütörtökre virradóra a Gázai övezet ellen. Az izraeli hadsereg egyelőre nem kommentálta a hírt. 
Vágólapra másolva!

Az Iszlám Dzsihád palesztin szervezet közölte csütörtökön, hogy két fegyverese életét vesztette, egy pedig megsebesült izraeli légicsapásban a Gázai övezet középső részén fekvő Mugazi menekülttábornál. A palesztin szélsőséges szervezet szerint három fegyverese csütörtök reggel tért haza a gázai-izraeli határ mentén végzett éjszakai őrjáratból, és ekkor mértek rájuk légicsapást.

Az Iszlám Dzsihád bejelentésével szemben palesztin orvosok azt mondták, hogy a két halálos áldozat mellett három sebesült volt. Az izraeli hadsereg egyelőre nem kommentálta a hírt.

Szerda este az Iszlám Dzsihád fegyveres szárnyának, az al-Kudsz Brigádoknak egyik fontos vezetője vesztette életét a Gázai övezet északi részén végrehajtott izraeli légitámadásban.