Prágát is útba ejti az Európába érkező Obama

Vágólapra másolva!
Szűk egyhetes látogatásra Európába érkezik március végén Barack Obama amerikai elnök, és a nagy nyugati országok mellett felkeresi az Európai Unió elnökségét jelenleg betöltő Csehországot is. Körútja során a vezető téma minden bizonnyal a gazdasági válság lesz.
Vágólapra másolva!

Március 31-től április 5-ig Európában tartózkodik Barack Obama amerikai elnök, akinek ez lesz az első tengerentúli útja hivatalba lépése óta. Ennek során ellátogat Nagy-Britanniába, Franciaországba, Németországba és Csehországba - közölte a Fehér Ház.

A feleségével együtt utazó elnök elsőként Londont keresi fel, ahol április elején lesz a G20-csoport csúcstalálkozója, amelyen a nemzetközi pénzügyi berendezkedés átalakítása lesz a téma. Április 3-4-én a NATO csúcsértekezletén vesz részt, majd az Európai Unió elnökségét jelenleg betöltő Csehországba utazik, ahol cseh és uniós vezetőkkel találkozik - derül ki a Fehér Ház közleményéből.

A látogatás során minden bizonnyal végig napirenden lesz a globális gazdasági válság, különösen, hogy elemzők szerint egyre aggasztóbb a helyzet Európában, azon belül is egyes keleti államokban. Maga Obama is arról beszélt egy eheti sajtótájékoztatón, meg kell akadályozni, hogy Magyarország és Ukrajna problémáinak ne "legyen olyan nagy tovagyűrűző hatása, amely eléri a mi partjainkat".

Obama tavaly nyáron még elnökjelöltként járt Európában, és Berlin egyik terén nyilvános beszédet is mondott, amelyre hatalmas tömeg gyűlt össze. Felmérések szerint az új amerikai elnök nagy népszerűségnek örvend több európai országban is.