Nemi erőszak miatt vádat emelnek a volt izraeli államfő ellen

2009.03.08. 18:10

Nemi erőszak és más szexuális vétségek miatt vádat emelnek Mose Kacav volt izraeli államfő ellen. A 63 éves politikust négy korábbi női beosztottja perelte be nemi erőszakért, zaklatásért és szeméremsértésért.

Meni Mazuz főállamügyész úgy döntött, hogy nemi erőszak és más szexuális vétségek miatt vádat emel Mose Kacav volt izraeli államfő ellen, aki idegenforgalmi miniszterként és államfőként követte el a bűntényeket - közölte vasárnap az izraeli igazságügyi minisztérium. 

Emellett az ügyészség az igazságszolgáltatás akadályoztatása címén is vádat emel a volt államfő ellen. A főállamügyész azután döntött a vádemelésről, hogy megbízhatónak találta a felperesek tanúvallomásait, és úgy értékelte, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok elegendőek a vádelemeléshez.

Kacav két héttel hétéves mandátuma lejárta előtt, 2007 júniusában kényszerült lemondani, miután négy korábbi női beosztottja beperelte nemi erőszakért, zaklatásért és szeméremsértésért. Tavaly áprilisban Kacav elutasította a neki felajánlott vádalkut, amely keretében az ügyészség ejtette volna a legsúlyosabb vádakat, köztük a nemi erőszak vádját.

Kacav egyik munkatársa közölte vasárnap az izraeli rádióval, hogy a volt elnök örül az ügyészség döntésének, mivel ezzel lehetősége nyílik arra, hogy a bíróság előtt bebizonyítsa ártatlanságát.
 
Elmarasztaló ítélet esetén a 63 éves politikust akár 16 évi szabadságvesztésre is elítélhetik.

KAPCSOLÓDÓ CIKK