Szakított Sarah Palin lánya és a vőlegénye

Vágólapra másolva!
Mégsem házasodik össze Sarah Palin egykori amerikai alelnökjelölt tizenéves lánya azzal a fiúval, akitől gyermeke született. A terhességből kampánytéma lett a tavalyi amerikai elnökválasztást megelőző hetekben.
Vágólapra másolva!

Sarah Palin egykori alelnökjelölt lánya, a 18 éves Bristol Palin és 19 éves vőlegénye, Levi Johnston nemrég még azt nyilatkozta, hogy nyáron összeházasodnak, most azonban a kiszivárgott hírekre reagálva a fiú megerősítette szakításukat. "Egy ideje" közösen úgy döntöttek, hogy befejezik hároméves kapcsolatukat - mondta Johnston az AP hírügynökségnek.

A fiatal pár tavaly szeptember elején került a figyelem középpontjába, amikor néhány nappal Sarah Palin alelnökké jelölése után kiderült, hogy a politikus lánya gyermeket vár.

A republikánus elnökjelölt, John McCain által kiválasztott Palint példás, konzervatív értékeket valló családanyaként mutatták be, és emiatt tizenéves lányának terhessége napokon át téma volt az amerikai sajtóban. Már akkor bejelentette Palin, hogy lánya és a születendő gyermek apja össze fognak házasodni.

A fiút a család tagjaként kezelték, jelen volt például a republikánus konvención, ahol Sarah Palint hivatalosan alelnöknek jelölték. Bristol Palin és Levi Johnston közös gyermeke tavaly decemberben született meg, és az apja után a Tripp Easton Mitchell Johnston nevet kapta.